Liftezik a szlovák gazdaság

koronavírus gazdaság
Pozsony |

A koronavírus-járvány első hulláma okozta tavaszi sokkot követően a harmadik negyedévre már javult a szlovák gazdaság teljesítménye, a foglalkoztatottak száma azonban tovább csökken. A válság előtti szintre leghamarabb másfél év múlva sikerülhet visszatornászni magunkat.

Szlovákia gazdasági teljesítménye a Statisztikai Hivatal szerint ugyan még az idei harmadik negyedévben is 2,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a második negyedévhez képest azonban már ez is látványos javulásnak számít, ami az elemzőket is meglepte.

„Csak összehasonlításképpen: a járvány márciusi megjelenését követő idei második negyedévben Szlovákia bruttó hazai terméke (GDP) 12,1 százalékkal zuhant vissza az egy évvel korábbihoz képest, amire 1996 óta nem volt példa, hiszen ez még a legutóbbi gazdasági válság idején, 2009 második negyedévében is csak 6 százalékos esést produkált”

– nyilatkozta lapunknak Katarína Muchová, a Szlovák Takarékpénztár elemzője. A javulás szerinte elsősorban a Szlovákia számára kulcsfontosságú ágazatnak számító autóiparnak köszönhető, amely a harmadik negyedévben már növelte a gyártását az egy évvel korábbihoz képest, nőtt azonban a kivitel is, és a családok is nagyobb összeget költöttek el az üzletekben.

Az elbocsátott alkalmazottak visszavételét azonban nem sietik el a munkáltatók. Épp ellenkezőleg, az alkalmazottak száma a második negyedévhez képest is csökkent: az egy évvel korábbihoz viszonyítva 2,5 százalékkal kevesebb embernek volt munkája. A harmadik negyedévben 2,391 milliónyian dolgoztak az országban, nagyjából 60 ezerrel kevesebben az egy évvel korábbinál.

„A Statisztikai Hivatal a szlovák gazdaság harmadik negyedéves részletes adatait december 4-én teszi közzé. Pontos előrejelzéssel csak ezt követően szolgálhatunk. Az azonban már most biztos, hogy a járvány második hulláma miatt az idei utolsó negyedév adatai újra rosszabbak lesznek, még ha a megszorításokat ezúttal inkább csak a szolgáltatások sínylik is meg. Tartós javulásra csak a jövő évre ígért tömeges oltás megkezdését követően számíthatunk”

– mondta el Muchová. Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője szerint idén éves szinten 6–6,5 százalékos gazdasági visszaeséssel számolnak.

„A járvány második hulláma a jelek szerint hosszabb lesz, mint az első, így még jövőre is csupán 2–3 százalékos növekedésben bízhatunk, és a járvány előtti szintre várhatóan csak 2022 második felére sikerül visszatornászni magunkat” – állítja Koršňák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?