Čaputová: Az önkormányzatokat partnerként, nem alárendeltként kell kezelni

Čaputová
Pozsony |

Az önkormányzatok kulcsszerepet töltenek be a közigazgatásban, ami megmutatkozott az országos koronavírus-tesztelés során is. Ezt csütörtökön jelentette ki Zuzana Čaputová államfő, miután találkozott a Szlovákiai Városok Uniója (ÚMS) és a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) képviselőivel.

Az elnök asszony szerint az "alulról" építkező közigazgatás előnye a hatékonyság és az autentikusság. "Az önkormányzatok és a képviselőik az adott területen természetes tekintélyt élveznek. Ezért is kell az önkormányzatokat partnerként és nem alárendeltként kezelni" – hangsúlyozta Čaputová.

A találkozón szó volt arról is, hogyan tudnak együttműködni a városok és a községek az állammal a világjárvány elleni küzdelem és más válsághelyzetek idején.

Azonos tapasztalatokról számoltak be. Rámutattak például, hogy nem működik megfelelően az államhoz köthető civil válságkezelés, a hiányosságokat pedig gyakran az önkormányzatoknak kell pótolniuk

– mondta az államfő. Az önkormányzatok emellett a kommunikációt és a tájékoztatást is problémásnak tartják, főleg a válsághelyzetek kezelése idején.

Čaputová arra kérte az ÚMS és a ZMOS képviselőit, hogy egységes javaslatot terjesszenek a kormány elé azzal kapcsolatban, mit lehetne javítani, korszerűsíteni vagy megreformálni a közigazgatás területén. Ez a javaslat szolgálhatna alapul az újjáépítési alapból származó források felhasználásához is. Hozzátette: a két ernyőszervezet törekvéseit teljes mértékben támogatni fogja.

A Szlovákiai Városok Uniója (ÚMS) azt javasolja, hogy számolják fel a magasabb szintű területi egységeket (VÚC) a jelenlegi formájukban, vagy legalább csökkentsék a számukat. Utóbbi esetben az unió a megyék hatáskörének és költségvetésének megerősítését szorgalmazza. A magasabb szintű területi egységek így saját gazdaság-, adó- és oktatási politikát gyakorolhatnának, aminek köszönhetően csökkenhetne a minisztériumok száma is. A megyék jelenlegi jogállása az ÚMS szerint nagyon gyenge. A ZMOS ez év végéig tervezi előterjeszteni az önkormányzatok korszerűsítésének tervét. Richard Rybníček, az ÚMS elnöke kijelentette: a városok, községek és megyék képviselői igyekezni fognak közös álláspontot kialakítani a közigazgatási reform kérdésében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?