Csehország valószínűleg túl van a járvány tetőpontján

koronavírus Csehország

Csehország a koronavírus-járvány terjedésének legutóbbi adatai szerint nagy valószínűséggel már túl van a csúcson, ezért érdemes mérlegelni az óvintézkedések óvatos és fokozatos enyhítését - jelentette ki Jan Blatny egészségügyi miniszter szerdán Prágában.

A miniszter úgy vélte: mintegy két-három hétig még számolni kell azzal, hogy magas marad a kórházban kezeltek száma, mert az óvintézkedések hatása rendszeresen mintegy kéthetes késéssel mutatkozik csak meg.

"Lassan csökken a pozitív tesztek aránya az összes teszten belül. A mutató továbbra is magas, mintegy 27 százalék, de már csökken, a múlt héttel összehasonlítva kilenc százalékkal" - mondta Blatny újságíróknak.     

"Amennyiben a számokat nagyon óvatosan értelmezni akarom, akkor talán túljutottunk valamiféle csúcson" - szögezte le a miniszter.

A cseh egészségügyi minisztérium kimutatása szerint a járvány terjedése az utóbbi napokban lassult, míg a kórházban kezeltek száma stagnál. A szerdai adatokból kiderült, hogy kedden 9016 új igazolt fertőzést regisztráltak, ami alacsonyabb a korábbi napi átlagnál, és nagyjából 3000-rel alacsonyabb, mint egy hete. A kórházakban 8059 személyt kezelnek koronavírussal, akik közül 1191 állapota súlyos. Kedden az eddigi kimutatás szerint 109-en haltak meg, de ez az adat a későbbi pontosítások nyomán mindig jóval megemelkedik.

Jan Blatny szerdán Prágában találkozott Robert Plaga oktatásügyi miniszterrel, és megvitatták az általános iskolák helyzetét a járványban. A tárgyalások után Robert Plaga a közös sajtóértekezleten bejelentette: az általános iskolák első és második osztályos tanulói jövő szerdán visszatérnek az iskolapadokba. Az oktatás folyamán szigorú óvintézkedéseket foganatosítanak, és kötelező lesz az arcmaszkok viselése is. A döntés fogadtatása nem egyértelmű.

Az ellenzéki pártok, amelyek már hosszabb ideje követelik az alsó tagozatú általános iskolások visszatérését az iskolapadokba, üdvözölték a döntést. Hasonlóan foglalt állást az iskolaigazgatók szövetsége, az iskolai szakszervezetek, a szülői közösségek képviselői, míg a pedagógusok szakszervezete elhamarkodottnak minősítette a lépést.

Csehországban október első felében zárták be az általános iskolákat, de ez a lépés nem talált egyértelműen pozitív fogadtatásra. A szülők egy része is ellenezte, mert a kiskorú gyerekek nem maradhattak otthon felügyelet nélkül, ami sokak számára komoly gondot okozott. A középiskolák és az egyetemek már október elején áttértek a távoktatásra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?