Korčok: A határrezsimet úgy kell átalakítani, hogy elejét vegyük a problémáknak

Ivan Korčok

A határrezsimet úgy kell átalakítani, hogy elejét vegyük az esetleges problémáknak. Ezt a szerdai kormányülés után jelentette ki Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszter, hozzátéve: a konkrét intézkedésekről szerdán fog tárgyalni egy minisztériumi bizottság.

„Az elsődleges cél, hogy (a határrezsimet) az itthoni helyzethez igazítsuk hozzá, vagyis a csökkentett mobilitáshoz, ugyanakkor biztosítsuk a határok fenntartható átjárhatóságát is, természetesen tesztek segítségével” – fejtette ki Korčok. Részleteket egyelőre nem árult el.

A miniszter szorgalmazni fogja, hogy hagyjanak némi időt az intézkedések elfogadása és a hatályba lépésük között, hogy Szlovákia idejében tájékoztathassa a szomszédos országokat a megváltozott határrezsimről, és azok megfelelő módon fel tudjanak készülni a módosításokra.

Korčok üdvözli, hogy Szlovákia átveszi az Európai Bizottság által alkalmazott COVID-szemafort, amelynek alapján az egyes országok kockázatos („vörös”) és kevésbé kockázatos csoportba sorolódnak a fertőzöttségük alapján.

Az ukrán-szlovák határátkelők közül hétfőtől (november 9.) csak a felsőnémeti (Vyšné Nemecké) van nyitva naponta 7:00 és 19:00 között. Miután az Ukrajnából Szlovákiába érkező személyt antigén teszttel letesztelték a határon, kötelezően karanténba kell vonulnia, majd öt nap után PCR teszttel végzett szűrővizsgálatnak is alá kell vetnie magát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?