Masszív, de verhető csapat a szlovák válogatott ellenfele

evans

Észak-Írország labdarúgó-válogatottja 2016 után másodszor juthat ki az Európa-bajnokságra. A szlovákok pótselejtezős ellenfele elsősorban csapatként erős, és leginkább erőnléti oldalról jelentheti a legnagyobb veszélyt Hamšíkékra.

Az északír válogatottra jóformán évtizedek óta jellemző, hogy a keret gerincét az angol másodosztályban játszó labdarúgók alkotják, néhány húzónév azonban mint mindig, most is akad.


A kulcsfigurák
A mértékadó transfermarket.com portál szerint a csapat két legértékesebb játékosa a Leicester City védője, Johnny Evans (10 millió euró), valamint a Newcastle tehetséges balbekkje, Jamal Lewis (15 millió), aki a tavalyi szezonban a Norwich Cityben nyújtott teljesítményével hívta fel magára a futballvilág figyelmét. Sokaknak ismerős lehet Steven Davis neve is: a 122-szeres válogatott veterán védekező középpályás a legszebb éveit a Southampton csapatánál töltötte, jelenleg Steven Gerrard jó formában lévő Rangersének a kulcsfigurája. Davis 122 válogatottságával abszolút rekorder a nemzeti csapatnál, de kapitányként is ő vezette a legtöbbször (68-szor) pályára az északíreket.

Rajtuk kívül a többiek inkább számítanak tisztes iparosnak, mint labdazsonglőrnek: a keret több tagja is angol harmadosztályú csapatokból (Sunderland, Charlton, Rochdale) vagy a skót bajnokságból (Rangers, Hearts, Aberdeen) érkezik. Az északír keret jelenlegi összértéke 47 millió euró, ami alaposan elmarad a szlovákok 121 millióra becsült értékétől.


A 2016-os siker
A 2016-os Európa-bajnokságra az északírek csoportelsőként jutottak ki, a románokat és a magyarokat is megelőzve. Ott a C csoportban előbb 1:0-ra kikaptak a lengyelektől, majd meglepetésre 2:0-ra legyőzték Ukrajnát, így végül az is belefért, hogy a németek ellen ismét kikapjanak – csoportharmadikként továbbjutottak a nyolcaddöntőbe történelmük első kontinensviadalán.
A tizenhat között az emlékezetes tornát produkáló walesiek állították meg őket egy 1:0-s győzelemmel. Ezzel elmondható, hogy az esélytelennek tartott északírek négy éve a magyarokhoz hasonlóan felülmúlták a várakozásokat, de az igazi élményt nem is a csapat játéka, hanem a szurkolók adták az Eb-n, akik elképesztő hangulatot teremtettek mindegyik mérkőzésen. A YouTube videómegosztó oldalon például közel nyolcmilliós nézettsége van az ukránok elleni meccs felvezetésének, ahol a fanatikus szurkolók önfeledten éneklik Neil Diamond ikonikus számát, a Sweet Caroline-t. 

Ugyan a koronavírus-járvány miatti korlátozások miatt a szlovákoknak nem kell félelmetes hangulatra számítaniuk Belfastban, de a sorsdöntő mérkőzésen így is jelen lehet 1060 néző a Windsor Parkban, amit a múlt héten az Északír Labdarúgó-szövetség lobbizott ki az illetékes szerveknél.


Az esélyek
A szlovák és az északír válogatott egymás elleni mérlege az előbbinek kedvez, az eddigi négy mérkőzésen két szlovák győzelem mellett egy döntetlen és egy északír diadal született. 
A 2021-es Eb-re a hagyományos selejtezőkön keresztül az északíreknek nem sok esélyük volt kijutni a németek és a hollandok mellett – bár az utóbbiak ellen sikerült elérni egy bravúros döntetlent, a csoportban csak a papírformának megfelelő harmadik helyet tudták megszerezni.

A Nemzetek Ligája rájátszásában Bosznia-Hercegovinát büntetőkkel legyőzve jutottak el a szlovákok elleni mérkőzésig, az Eb kapujáig.

A Nemzetek Ligája jelenleg zajló szezonjában már nem annyira brillírozik a szigetországi válogatott: a B divízió 1-es csoportjában az eddigi négy forduló alatt csak egy Románia elleni döntetlent tudnak felmutatni, emellett kikaptak az osztrákoktól és kétszer a norvégoktól is.

„Harcos, szigetországi stílusú focira számítok tőlükˮ – mondta az északírekről Milan Škriniar, a szlovák válogatott védője. Nem vitás, hogy Tarkovič legénységére egy fizikailag megterhelő mérkőzés vár egy pontrúgások után különösen veszélyes ellenfél ellen, amely minden bizonnyal a biztos védekezésből kiindulva fog egyszerű és gyors ellentámadásokat vezetni. A technikailag képzettebb Hamšíkék számára így kulcsfontosságú lehet, hogy megszerezzék a vezető gólt Belfastban, és nagyobb kockázatvállalásba hajszolják a masszív ellenfelet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?