Elutasította Kováčik panaszát a Legfelsőbb Bíróság, őrizetben marad

Dušan Kováčik

Letartóztatásban marad Dušan Kováčik.

Elutasította Dušan Kováčik panaszát a Legfelsőbb Bíróság (NS). Kováčikot ideiglenesen felfüggesztették különleges ügyészi hivatalából, őrizetben marad - tájékoztatta a TASR-t Alexandra Važanová, a Legfelsőbb Bíróság szóvivője.

A bírói szenátus és az illetékes bírónő is úgy ítélte meg, hogy indokolt a vizsgálati fogság fenntartása, és egyúttal elutasította a gyanúsított feleségének panaszbeadványát is

- tette hozzá a szóvivő.

Dušan Kováčik ellen bűnszervezet alapítása, fenntartása és támogatása miatt indult büntetőeljárás. A Denník N értesülései szerint nemcsak a pozsonyi Takáč-banda által elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban gyanúsították meg, hanem a NAKA egyik nyomozója tervezett meggyilkolásának kivizsgálására indított nyomozás meghiúsításával is. A gyanú szerint a gyilkosság előkészítésében mások mellett részt vett Ľudovít M., a Pénzügyi Igazgatóság Bűnügyi Hivatalának volt igazgatója is.

Viera Kováčiková főügyészhelyettes október 22-én döntött Dušan K. különleges ügyészi tevékenységének ideiglenes felfüggesztéséről.

Kicsoda Kováčik?

Dušan Kováčikot a sajtó csak a „61-0-ás emberként” szokta emlegetni – lassan 17 éve vezeti a Speciális Ügyészi Hivatalt, 2009 óta 61 ügyben járt el felügyelő ügyészként, ám egyetlenegyet sem vitt el vádemelésig. Viszonylag ismeretlen ügyészként került a hivatal élére – írja róla 2017-es portréjában a Sme napilap, mely megemlíti: ahogy Dobroslav Trnka korábbi főügyész, úgy Kováčik is a katonai ügyészségen kezdte a pályáját, és karrierépítésük is nagyjából hasonlóan alakult – ráadásul Trnka volt az, aki 2004-ben a Speciális Ügyészi Hivatal élére javasolta Kováčikot.

Szakmai körökben Kováčik munkáját nemcsak azért bírálták, mert sokszor tétlen volt, hanem mert olyan ügyeket is leállított, melyet a szakértők szerint eredményesen végig lehetett volna vinni. Ő volt a felügyelő ügyésze például a Gorillabotránynak, ám Robert Fico korábbi kormányfőt, aki a Gorillahangfelvétel szerint bizonyíthatóan járt az elhíresült pozsonyi, Vazov utcai konspirációs lakásban, nem hívta be tanúskodni. Ficót máskor is látványosan védte: leállította például azt az eljárást is, ami azért indult a volt kormányfő ellen, mert kiállt Milan Mazurek ĽSNS-s politikus szélsőségesen romaellenes megnyilvánulásai mellett.

Az egyik legnagyobb kudarcnak tartott ügye az volt, mikor nem lépett Ladislav Bašternák hírhedt pozsonyi vállalkozó adóügyei kapcsán, mert nem tartotta bűncselekménynek azokat – az ügy csak azután mozdult meg, miután a sajtó cikkezni kezdett Bašternákról, és Jaromír Čižnár főügyész elrendelte a vizsgálatot. Bašternák jelenleg jogerős börtönbüntetését tölti.

(tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?