Lassan halad a zétényi kultúrház-felújítás

Zétény
Zétény |

A Tőketerebesi járás mintegy nyolcszáz lakosú településének kultúrházában májusban hatalmas tűz ütött ki. Az épület belseje, beleértve a falu könyvtárát is, porig égett. A biztosítás akadozó folyósítása és a járványhelyzet miatti korlátozások nem könnyítik meg az önkormányzat dolgát, szerencsére jó úton haladnak a felújítás felé. A költségekhez Kassa megye 15 ezer euróval járul hozzá. 

„Néhány hónappal ezelőtt értesültünk a faluban történt katasztrófáról, a megyei önkormányzat jelenlegi pénzügyi helyzetét figyelembe véve 15 ezer eurós támogatást folyósítottunk a településnek. A polgármester elmondása szerint az összeget az épület azon részének a felújítására szeretnék felhasználni, melyben az önkormányzati irodák és a tárgyalóterem működött. Jó hallani, hogy nemcsak felújítják, hanem új részekkel is kibővítik a megrongálódott épületet, így a kultúrotthonnak és a helyi önkormányzatnak otthont adó falak új funkciókat kapnakˮ – nyilatkozta lapunknak Rastislav Trnka, Kassa megye elnöke. Mivel a megyében összesen 464 település található, az elnök szerint évente többször is folyósítanak ehhez hasonló támogatásokat. Mint kiderült, valamennyire várható kiadásokról van szó, hiszen mindig történik néhány olyan előre nem látható szerencsétlenség vagy baleset, melyek költségeinek enyhítését a megye is segíti. „A megrongálódott vagy ideiglenesen lakhatatlanná vált ingatlanoknál többnyire mobil konténereket vagy pénzbeli támogatásokat nyújtunk a településeknek. Az ilyen célokra a megyei hivatal rendszeresen mintegy 150 ezer eurót különít el az éves költségvetésbenˮ – nyilatkozta az Új Szónak Trnka. 

Lassú folyamat
Kukó Miklós, Zétény első embere úgy véli, a felújítási munkálatok java még előttük van, de jó úton haladnak. „Jelenleg az épület villamoshálózatának átalakításán, illetve a központi fűtésrendszer felújításán dolgozunk. Természetesen nemcsak felújítunk, hanem modernizálunk is, igyekszünk korszerű berendezésekkel helyettesíteni a régi, sérült vagy használhatatlanná vált eszközöket. Ha minden a terv szerint halad, a központi fűtésrendszert még az év végéig befejezzük. A megyétől kapott támogatásból elsősorban az épület azon részét tesszük rendbe, ahol az önkormányzati hivatal működött. Számunkra ez az egyik legfontosabb része a felújításnak, hogy minél előbb visszaköltöztethessük az alapiskolába áthelyezett hivatalt az eredeti helyéreˮ – mondta Kukó, aki a rekonstrukció viszonylag lassú folyamatán nem lepődött meg. Elmondása szerint várható volt, hogy az épületet biztosító céggel nem lesz egyszerű a kárpótlás folyósítása. „Erre többen is felhívták a figyelmünket, számoltunk azzal, hogy késni fognak az utalással. Ígéretet kaptunk a biztosítótól, hogy hamarosan megkapjuk a kártérítést. A kártérítés összegével és a megyei támogatással együtt sem lesz könnyű dolgunk, hiszen kistelepülésként viszonylag alacsony éves költségvetéssel dolgozunk. Éppen ezért a tűzeset utáni napokban egy transzparens számlát nyitottunk, ide vártuk az adományokat. Néhány hónap alatt egy kimondottan szép összeg gyűlt össze, amiért minden támogatónknak nagyon hálásak vagyunkˮ – közölte Kukó Miklós. 

Sikeres gyűjtés 
A kiégett épületben egy közel háromezer kötetes könyvtár is volt, néhány kötet kivételével szinte minden könyv a lángok martalékává vált. A szomorú hír hallatán a Szlovákiai Ma-gyar Könyvtárosok Egyesülete rövid időn belül nyilvános könyvgyűjtést indított, hogy legalább 5000 új és használt könyvvel újjáéleszthessék a megsemmisült könyvtárat. „A gyűjtés az elvárásainkat messzemenően túlszárnyalta, hiszen eddig körülbelül hatezer könyv gyűlt össze. Folyamatosan jönnek a felajánlások, már annyi könyvet kapunk, hogy néhányat el sem tudunk helyezni. Olyan könyvtárat szeretnénk létrehozni, mely nemcsak a helyi, hanem a környékbeli lakosokat is hosszú éveken át szolgálhat. Ehhez természetesen nyertes pályázatokra is szükségünk leszˮ – zárta a polgármester. 
A felújítás összköltsége a polgármester szerint mintegy 330 ezer euróba kerül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?