Matovič szent tehene

teszt

Úgy tűnik az országos tesztelés lett az új csodafegyver, a szent tehén, a non plus ultra, amivel Szlovákia győzedelmeskedhet a koronavírus felett – legalábbis Igor Matovič miniszterelnök szerint.

Még véget sem ért az országos tesztelés második köre, amikor a miniszterelnök máris újabb és újabb teszteléseket harangozott be. Hogy pontosan mikorra, azt ő sem mondta meg, a szokásos, ad hoc módon több dátumot is bedobott, november végét, karácsonyt, de nem felejtette el megemlíteni azt sem, hogy egyes fertőzöttebb területeken külön is tesztelhetnek. Igazából már megszokott ez a kaotikus kommunikáció, a lényeg most talán nem is a dátumok. A lényeg most az, hogy az országos tesztelések sikeresek voltak,

Matovič pedig minden erejével azon van, hogy elhitesse a néppel: ő az, aki megtalálta a titkos fegyvert a kórság ellen.

Bár az antigéntesztekkel szemben számos kifogásai vannak a szakértőknek, azt nem lehet tagadni, hogy minden egyes kiszűrt fertőzött, aki a tesztelést követően otthon maradt, segített a járvány elleni küzdelemben. Arra sem számított senki, hogy Szlovákia képes egy ekkora logisztikai műveletet viszonylag zökkenőmentesen lebonyolítani. De a hadsereg, az önkormányzatok, az egészségügyi dolgozók és az állampolgárok is jól vizsgáztak – nem vagyok benne biztos, hogy más országokban is ilyen nyugodtan, minimális zúgolódással ment volna a sorakozás. Matovičnak tehát részben igaza van, mikor azt mondja, hogy volt értelme az egésznek, de legalább annyira csúsztat is. Nyilvános megszólalásaiban ugyanis minden pozitív eredményt a tesztelésre vezet vissza, és rendre elfelejti megemlíteni, hogy az ország pár hete gyakorlatilag lockdown alatt él. A kormányfő ezeket rendre vagy-vagy megoldásként emlegeti, holott a kettő párhuzamosan fut már egy ideje. Pofátlanul hazudik, amikor azt állítja, hogy csakis az ő zseniális ötletének köszönhetően sikerült elkerülnünk a cseh forgatókönyvet. Valójában a tesztelés előtt bevezetett korlátozásoknak és az emberek felelős viselkedésének legalább annyira (ha nem jobban) köszönhető minden eredmény. Egy hangos kisebbségtől eltekintve ugyanis a szlovákiai átlagpolgár igenis komolyan veszi a maszkviselést és a többi szabályt, ennek pedig megvan az eredménye is.

Ezt mindenki látja, a narcisztikus kormányfőt kivéve, aki úgy érzi, most visszavághat mindenkinek, aki korábban kritizálni merte.

Az újabb és újabb tesztelések ötlete azonban kockázatos. Nem tudom, hogy a kormányfő nem látja, vagy nem akarja látni, de tény: az ország lassan az ereje és türelme végére ér. Igaz, hogy az egészségügyi dolgozók és az önkormányzatok rendkívüli elhivatottságról téve tanúbizonyságot összekapták magukat az elmúlt két hétvégén, de azt senki nem várhatja el tőlük, hogy ezt heti, havi rendszerességgel megtegyék. Prémiumok ide vagy oda, ezt nem lehet a végtelenségig bírni. Világos, átlátható terv kell, ami nem változik meg minden újabb sajtótájékoztatón, amihez tarthatják magukat az emberek. Ha ugyanis az egészségügyi dolgozók is kidőlnek, akkor sokkal nagyobb problémáink lesznek, mint a kormányfő önimádata.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?