Gördülékenyebb az országos tesztelés második fordulója a falvakban

Dunaszerdahely
Dunaszerdahely/Bacsfa/Nagypaka/Csallóközcsütörtök/Egyházgelle |

A Dunaszerdahelyi járás falvaiban gördülékenyen zajlik az országos tesztelés második köre. Az általunk megszólaltatott polgármesterek elmondták, hogy minden érdeklődőnél elvégezték a tesztet, senkit nem küldtek el.

Bár Hájos Zoltán polgármester korábban kijelentette, Dunaszerdahelyen a más járásból érkezőket a sor végére küldik, illetve csak vasárnap tesztelik le, saját tapasztalatunk szerint a városban egy tesztelőhelyen sem utasítottak el senkit azok közül, akik nem helyi lakosként érkeztek a törletvételre. Öt helyen is érdeklődtünk, hogy pozsonyi lakosként letesztelnek-e szombaton reggel és délelőtt. Mindenhol azt a választ kaptuk, hogy természetesen igen. „Lakóhelytől függetlenül, mindenkit letesztelünk” – hangzott a válasz. Nagy különbségek voltak a tesztelőpontok között. Volt olyan hely, ahol egyik pillanatban száznál is többen sorakoztak, viszont pár száz méterrel távolabb, mindössze hét személy várakozott.

Bacsfán az ebédszünet előtt nem volt várakozási idő a kultúrház előtt, ahol a törletvétel zajlott. Helena Vonyíková polgármester szerint, az előző hétvégéhez képest mintegy 25 százalékkal csökkent a tesztelésre érkezők száma. Itt sem tettek kivételt, mindenkinél elvégezték az antigéntesztet. 11 óra körül már alig voltak várakozók. Múlt hétvégén mintegy 800 személyt teszteltek, többségük somorjai és pozsonyi lakos volt. A 355 bacsfai lakos közül, több mint 300-an vettek részt a múlt heti tesztelésen.

A nagypakai kultúrházban három mintavételi pontot alakítottak ki, ennek köszönhetően nagyon gyorsan ment a mintavétel, itt csupán az eredmények kiértékeléséére kellett várni, ez 15 percet vett igénybe. Egy hete két tesztelőpont volt a kultúrházban, ez kevésnek bizonyult, hiszen mintegy 900 tesztet végeztek el. Nagypakán csak szombaton tesztelnek, ezért is volt szükség a tesztelő csapatok létszámának a növelésére. Ivan Seňan polgármester elmondta, hogy senkit nem küldenek el, a helyi lakosok mellett bárki más is teszteltetheti itt magát.

Nálunk több száz olyan lakosunk van, akinek az állandólakhelye például Ligetfalun van Pozsonyban, sokan járnak hozzánk dolgozni, különböző kisegítő munkákat végeznek, de a hivatalos lakhelyük történetesen valahol Kelet-Szlovákiában van. Ezért sem utasítunk el senkit” – jelentette ki Őry Péter, Csallóközcsütörtök polgármestere. A leparkolt autók alapján sokan teszteltették itt magukat a Szenci járásból, de a polgármester szerint Éberhard, Fél és Hidas is ehhez a vonzáskörzethez tartozik. Pozsonyból is többen választották ezt a mintavételi pontot. „Az előző heti teszteléshez viszonyítva minden sokkal gördülékenyebben megy, maximálisan 30–40 perces a várakozási idő. A délelőtt folyamán mintegy 350 tesztet végeztek el” – zárta aŐry Péter.

Csupán reggel volt jellemzően hosszabb a várakozási idő, valószínűleg azért, mert Dunaszerdahely irányából a pozsonyi munkahelyekre tartva többen is úgy döntöttek, hogy az egyházgellei kultúrházban tudják le a tesztelést” – tájékoztatott Iván Lajos, Egyházgelle polgármestere. Délután három óráig mintegy 500 tesztet végeztek el. A polgármester szerint felhasználva a múlt hétvége tapasztalatait, néhány apróbb változtatással sikerült még gördülékenyebbé tenni az egész folyamatot, a várakozási idő 20–30 perc között mozog.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?