Kénytelenek elhalasztani a jubileumi ünnepséget

Priskin Zoltán
Érsekújvár |

Nagyszabású, háromszoros jubileumi ünnepséget terveztek eredetileg a Czuczor Gergely Alapiskolában. A koronavírus miatt várhatóan csak jövő tavasszal, a Czuczor-napok keretében ünnepelhet az iskola. Priskin Zoltán iskolaigazgató elmondta, az évkönyvük már elkészült, ám most minden igyekezetüket, erejüket a jelenlegi helyzettel járó kihívások leküzdésére fordítják.

Húsz éve Czuczorosok

A járási székhely egyetlen magyar tanítási nyelvű alapiskolájában 95 évvel ezelőtt, október 28-án indították el az elemi és polgári iskolát. Ezen a napon ünnepeltek volna a Czuczorosok nagy családjával. Kereken hetven évvel ezelőtt történt, hogy újraindíthatták a magyar oktatást a városban. A magyar iskola a város egyik legpatinásabb épületében működik, melyet húsz évvel ezelőtt műemlékké nyilvánítottak, 2000-ben vette fel az oktatási intézmény Czuczor Gergely bencés szerzetes, költő és nyelvtudós nevét, aki a szomszédos Andód községben született. Minderről bővebben olvashatnak, akik kézbe veszik az alapiskola idén megjelent jubileumi kiadványát, és együtt emlékeznek az egykori jeles személyiségekre, iskolaigazgatókra. Dubay Géza, Pecho Lajos, Bánó Ernő, később Dráfi József, Száraz László és Vas Károly állt az iskola élén, ezt követően Timár István, Gátasi Irén, Péter Zoltán és Novák Monika voltak azok, akik szívügyüknek tartották a magyar intézményben zajló színvonalas oktatást, a tanárok folyamatos továbbképzését. Horváth Melinda, az iskola pedagógusa a jubileumi összefoglalóban, amely felkerült az iskola honlapjára is, említést tesz arról, hogy jelenleg tizennyolc osztályban 389 tanuló tanul és az intézménynek negyven pedagógusa van. Idővel regionális iskolává nőtte ki magát az érsekújvári oktatási központ és ma már a diákok mintegy egynegyede a környező településekről utazik be. Az iskola egykori diákjait ma már Czuczorosként emlegetik, bizonyára örültek volna annak, ha egy jubileumi ünnepség alkalmával találkozhatnak az egykori tanárokkal, diáktársaikkal. Priskin Zoltán elmondta, a tervezett ünnepséget a tavaszi Czuczor-napokra kénytelenek elhalasztani. Támogatók nélkül nem tudták volna a kis emlékvideót létrehozni, sem az emlékkönyvet megjelentetni. Kellő műszaki segítséget a Visual Team adott az iskolának, az emlékkönyv kiadásához Bóna Bertalan járult hozzá, valamint a város és a megye önkormányzata is segítette őket, és a BonSens grafikai vállalat. Az alsó tagozatosoknak meghirdettek egy Iskolánk gyerekszemmel rajzpályázatot és a felső tagozatosoknak az iskola hangszóróján át terveztek ünnepi műsort közvetíteni, de ez már nem valósulhatott meg. „Az emlékkönyvből némi ízelítőt tervezünk közölni iskolánk honlapján, és tájékoztatjuk az érdeklődőket arról, hogyan juttatjuk el a tiszteletpéldányokat” – tájékoztatott Priskin Zoltán.

Távutas oktatás az iskolából

Okulva a tavaszi történésekből az érsekújvári alapiskola felső tagozatos pedagógusai jóval rugalmasabban álltak át az őszi távoktatásra. Priskin Zoltán hozzátette, ma már jóval korszerűbb műszaki felszereltsége van az iskolának. Tavasszal elsősorban az edupage-feladatok küldésén volt a hangsúly és az interaktív kommunikációs április második felében csak a profiltantárgyakra szorítkozott. „Most már az online órák lebonyolítás a nevelési tantárgyakon kívül minden másra is kiterjed, úgy döntöttünk, hogy állami pedagógiai intézet irányelveit követve heti 18-20 tanítási órát tartunk. Második hete zajlik az online oktatás, amelyben én is részt veszek. A kollégákat és a tanulókat is megkérdeztem, és eddig megfelelőnek tartják ezt az oktatási formát. A tavaszhoz képest komoly előrelépést jelent, hogy a felső tagozaton alig 5-6 olyan tanuló van, akinek heti rendszerességgel be kell járni a feladatokért az iskolába, a többiekkel online tartjuk a kapcsolatot. Az asszisztensek távoktatásban a speciális nevelési igényű gyerekekkel is külön foglalkoznak” – mondta Priskin Zoltán.

Biztonságos rendszer

Több igazgatótól is hallottam, hogy akadnak olyan helyzetek, amikor idegenek is bejelentkezhetnek a csoportjukba. Az Microsoft teams zárt rendszerbe csak a saját kontójával léphet be a tanuló a pedagógus által megadott időpontban, úgyhogy ez valamivel biztonságosabb, bár a kezelése összetettebb” – mondta Priskin Zoltán. Diákcsínyek, huncutságok ilyen esetben is előfordulhatnak, amikor valamelyik tanuló kikapcsolja a kamerát, vagy egyik tanuló a másikat kikapcsolja, de ezeket megfelelő módon kezelni tudják a pedagógusok. A Czuczor Gergely Alapiskolában a felső tagozatos pedagógusok ezeken a napokon is bejárnak az iskolába és a távoktatást az intézményből bonyolítják le. A gyors internetnek köszönhetően és a kollégák segítségével sokkal rugalmasabb így az összmunka. Az iskola valamennyi pedagógusának negatív lett a teszteredménye, így zavartalan az oktatás az alsó és a felső tagozaton egyaránt. Olyan esetük van, ahol az egyik oktató ismeretségi körében van pozitív koronavírus-fertőzött, ő a teszteléséig otthonról dolgozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?