Az SZFE-n felfüggeszteték a tanévet

dd
Budapest |

Felfüggesztette a Színház- és Filmművészeti Egyetem őszi félévét Szarka Gábor kancellár és Novák Emil általános rektorhelyettes. Erről ma este fél hét előtt küldtek  tájékoztatót a hallgatóknak.

A telex.hu portál információi szerint a levélben az áll, hogy a blokád miatt az egyetem vezetése már több mint egy hónapja nem tud bejutni az egyetem épületeibe, emiatt nem látnak rá az oktatás folyamataira és nem tudják ellenőrizni a létesítmények rendeltetésszerű működését. 

„A Színház- és Filmművészetért Alapítvány, mint a Színház- és Filmművészeti Egyetem fenntartója az alábbi döntéseket hozta, melyekről tájékoztatja az Oktatási Hivatalt is. Az Alapítvány Kuratóriuma megállapította, hogy jelen körülmények között a Színház- és Filmművészeti Egyetemen az oktatás feltételei, a hallgatói jogok érvényesülése és védelme, a megfelelő és biztonságos munkakörülmények, valamint az Egyetem akadémiai autonómiája nem biztosítható. A 2020/2021-es tanév 2021. február 1. napjától folytatható, addig oktatási tevékenység az egyetemen semmilyen formában nem végezhető.”

Az első félévben felvett tárgyakhoz tartozó krediteket nem fogadják el, de a kuratórium felkérte az egyetemi vezetést, hogy intézkedjenek a tanév szükség szerinti meghosszabbításáról, hogy az első féléves tárgyak teljesítése biztosítva legyen. 

„Az egyetem épületei 2020. november 9. napjától 2021. február 1. napjáig oktatási tevékenység és kollégiumi lakhatás tekintetében zárva tartanak” - áll a kancellár levelében. 

Azoknak a kollégiumi diákoknak, „akik lakhatásukról átmenetileg nem tudnak gondoskodni, indokolással előterjesztett kérelmük alapján a kancellár elhelyezést biztosít”. A hallgatókat február 1-ig térítési díj fizetési kötelezettség nem terheli, a már teljesített befizetések visszajárnak nekik, vagy jóváírhatják a tavaszi félévben. 

A tavaszi félév megszervezését Zalán János megbízott oktatási rektorhelyettes koordinálja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?