Mi köze Thomas Mann-nak a Deichmannhoz?

mann

Thomas Mann író. A Deichmann pedig egy cipőáruház. Mi köze a kettőnek egymáshoz?

A Nobel-díjas Thomas Mann a múlt század egyik legnagyobb írója. 1875-ben született Lübeckben, ám azt már kevesebben tudják, hogy ugyanitt, ugyanebben a városban született Dietrich Mann is. Ő volt Thomas ikertestvére.

 

Nehéz kamaszkor

Thomas és Dietrich kapcsolata már gyerekkorukban sem volt túl jó, míg az egyik fiút az írás érdekelte, a másik inkább kereskedő édesapja mellett töltötte az időt. Ahogy kamaszodtak, még inkább eltávolodtak egymástól. Ezzel az is összefüggött, hogy amikor a fiúk 16 évesek voltak, az édesapjuk rákban meghalt. Dietrich ezt sokáig nem tudta feldolgozni, rossz társaságba keveredett. Nagyon bohém életet élt, ivott, bordélyokba járt, a kevéske örökségét szinte teljesen elpazarolta. Thomasszal megszűnt a kapcsolata.

 

Pokolból a mennybe

Thomas Münchenbe költözött, Dietrich pedig Essen városába. Itt ismerkedett meg Hildával, akibe halálosan beleszeretett. A lány természetesen nem akart kapcsolatba lépni a részeges fiúval. Ez volt az a pont, amikor Dietrich úgy döntött, változtatni a kell az életén. Alkalmi munkákból élt, építkezéseken dolgozott, gyárakban volt kisegítő, és cipőket pucolt. Ez utóbbi adta neki az ötletet – és apjával töltött gyerekkori élményei – egy vállalkozás megalapítására. Mindent megvont magától, hogy pénzt tudjon spórolni, és megvalósítsa álmát. Harmincnyolc éves volt, amikor ez sikerült neki. Ekkor alapította meg a Deichmann cipőáruházat. Rövid idő alatt virágozni kezdett a cége, élete rendeződni látszott. Thomasszal a kapcsolata ezután sem rendeződött.

 

Figyelem! Ez egy hoax, vagyis álhír

Thomas Mann-nak nem volt ikertestvére, Dietrich nem létezett. A Deichmann cipőáruház valóban Essenben alapították 1913-ban, ám megálmodója Heinrich Deichmann volt. Írásunkkal arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy nem szabad bedőlni minden érdekes írásnak. Több forrásból is meg kell bizonyosodni egy-egy hír valóságáról, hitelességéről.

Kapcsolódó cikkünk

Mi a hoax?

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?