A KWS bemutatta legjobb hibridjeit

KWS

Szeptember 18-án még sikerült összejönnie a gazdáknak, hogy megtekintsék a KWS kukoricahibridjeit Ispácán. Természetesen mindezt már az idő közben újra szigorodó egészségügyi előírások betartása mellett tehették meg.

Csakúgy, mint sok más egyéb rendezvény, a KWS későbbre tervezett bemutatói is elmaradtak a Covid-19 miatt életbe lépő szigorítások miatt. Akiknek még szeptember 18-a előtt sikerült valamelyik rendezvényen jelen lennie, azok gazdagíthatták ismereteiket a cég portfólióját illetően, és az adott helyszínen megtekinthették az akkor igazán szépnek mutatkozó kukoricafajtákat.

Ispácán a helyi szövetkezet elnöke, Rudolf Nádaský üdvözölte a jelenlévőket, majd rögtön át is adta a szót a KWS képviselőinek, Matúš Javor termékmenedzsernek és Ľudovít Císarnak, az adott terület képviselőjének, akik a felsorakozott hibridek tulajdonságait részletezték. Matús Javor termékmenedzser elmondta, a cégnek nem az a célja, hogy minden évben erőltesse az újdonságokat. A portfóliójukban megtalálhatók új nemesítések, de a régebbiek is nagyon jól teljesítenek. A két legújabb hibridjük például a KWS Inteligens, amely a piacra vezetése óta kiemelkedik a KWS nemzetközi kísérleteiben is. Az egész kontinentális Európán keresztül magas hozamokkal és kiváló évközi stabilitással jeleskedett. Ez a FAO 390-es szemes hibrid rendkívül vitális, kiváló tavaszi starttal, amely a minőségi hibrid jellemzője a mi környezeti körülményeink közt. Nagyon kompakt növényzet jellemzi, amely nem törékeny.

A KWS Lukas a másik legfiatalabb tagja a KWS portfóliójának, amely a siló-hibridek sorát bővíti, a 2018-as üzemi kísérletekben a szárazanyag-hozamban, és a siló minőségében villantott nagyot. 2019-ben megismételte a sikerét, és még le is körözte a KWS portfóliójából kiemelkedő „örökös tagokat”, a Konsens és Balasco hibrideket, amelyek egyébként a silóanyag minőségében és szárazanyag-hozamban élen járnak. Mivel a kontinentális Európa több országában is stabilnak mutatkozott, így a FAO 520-as silókukorica bizonyította, hogy alkalmas Szlovákia déli területeire is.

Ha már fentebb megemlítettük, térjünk vissza a Balasco silóhibridre, amelyről a KWS területi képviselői elmondták, a kukorica és répatermő vidékekre ajánlott. Nagyon plasztikus, dús levélzetű növény, erős stay-green hatással, amely lehetővé teszi a hosszú időintervallumú betakarítási időpontot. Képes 62 tonnás hektárhozamot is adni zöldtömegből. Szlovákiában ez a legeladottabb silóhibrid, amelyet magas keményítőtartalom jellemez.

A szemes hibridek közül Ispácán jelen volt a FAO 330-as Karpatis, amely közepesen korai, rendkívül plasztikus szemes hibrid, a korai betakarításnál is nagyon magas a szárazszem-hozama. A FAO számok magasságát tekintve őt követi a KWS Smaragd 350-es számmal, amely különösen nagy teljesítőképességű, közepesen korai hibrid. Szlovákiában a 2017-es ÚKSÚP kísérleteiben 112,5%-os teljesítményével nyűgözött le mindenkit a közepesen korai szegmensben. Ezért két év után regisztrálták is, ezt követően pedig a gyakorlatban is nagyon jól helytállt, így bizonyította, hogy egy nagyon erős hibrid az érési csoportjában.

A KWS 4484 (FAO 360) nagyon gyors érésű és nagyon gyors vízleadású, magas növésű hibrid, amely a KWS nemzetközi kísérleteiben 2015-ben és 2016-ban is magas és stabil hozamokat ért el, miközben 2015-ben győztesként végzett a saját választékában. 2018-ban egész Szlovákiában megvédte jó hírnevét kiegyenlített magas hozamival.

A KWS Kashmir (FAO 380) a hozamaival és a betakarításkori szemnedvesség-tartalmával meg tudja lepni a termesztőt. Európában a KWS legnagyobb vetőmag-előállító területen termesztett hibridjévé vált, 2017-ben az ÚKSÚP kísérleteiben 110,1%-on teljesített.

A FAO 400-as Kapitolis az egyik legnagyobb teljesítményű hibrid Szlovákiában, tavaly és tavalyelőtt a második legeladottabb hibrid volt, a KWS portfóliójában pedig ez a szemes viszi el a pálmát az eladottságot tekintve az elmúlt szezonban.

A Kollegas a FAO 450-es számával a legkéseibb szemes hibrid, a legmagasabb terméspotenciállal, amelyre a KWS szlovákiai portfóliójában megtalálható hibridek képesek lehetnek. A KWS Szlovákia-szerte betakarított kísérleteiben 2016-tól 2019-ig a legnagyobb teljesítményű hibridnek bizonyult, még akkor is, ha ezek az évek az időjárást és klímafeltételeket tekintve teljesen eltérő éveknek számítottak.

A kukoricahibridek kapcsán a KWS területi képviselőjét, Kovács Tamást még arról kérdeztük, mit jelent a PLUS4GRAIN elnevezés az egyes hibridek neve mellett, konkrétan a Karpatis, KWS Smaragd, KWS Kashmir és a KWS Inteligens neve mellett. „Ezek a hibridek egy nagyon igényes válogatáson mentek keresztül Európában és Szlovákiában is. A hosszantartó folyamat ideje alatt vizsgálták a hibridek hozamát, és azt, hogy hogyan reagálnak a környezeti körülményekre. Ez utóbbit a kulcsfontosságú fenológiai fázisban kísérik a legnagyobb figyelemmel, mégpedig a virágzás előtti, virágzáskori, a megtermékenyülés, a szemek feltöltődése és a hozamképzés idején. Ezekben a fenológiai fázisokban vizsgálják például a startképességet, a hideggel, szárazsággal, napégéssel, betegségekkel, megdőléssel és a gyomirtó szerekkel szembeni ellenállóságot, a stay-green hatást, az EMT-t, a sorok számát a csőben és még egy sor más tényezőt is. Az összegzett adatok alapján kaphatja meg a kukorica a PLUS4GRAIN jelzőt, ami azt jelenti, hogy a magasabb hozamszinteken, illetve a jobb termőhelyeken magasabb szemhozamra képesek a hibridek. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a kevésbé jó területeken nem lennének magas hozamokra képesek, csupán azt, hogy a jó körülményeket meghálálja a hibrid” – magyarázta Kovács Tamás. A KWS területi képviselője kitért még a csávázás kérdésére is, ugyanis a cég a vetőmag-technológiájában kínálja a vetőmag kezelését, amely védi a magot a kezdeti fázisban az olyan stresszhatásoktól, mint a szárazság, túl magas nedvességtartalom, vagy a hideg. Ugyanakkor segíti a csírázó szemeket a tápanyag hozzáférésében. Ez a technológia az INITIO néven vált ismertté. A KWS kínálja még a csávázásnál a talajlakó kártevőkkel szembeni védelmet is INITIO INSECT+ néven.

Az ispácai bemutatón felvonultak még a Lemken gépei, amelyek a kukorica utáni szármaradvány bedolgozására fókuszáltak. A gazdák kiváló segédjei lehetnek ebben a német cég ekéi, valamint a Rubin 12 rövidtárcsa, amely kifejezetten alkalmas a kukorica szárának akár 30 cm mélységben történő szántás nélküli bedolgozására is. Itt volt még a Compact-Solitair 9 vetőgép-kombináció is, mindezeket a gépalkotásokat és azok előnyeit a cég szlovákiai képviselője, Robert Pecko mutatta be.

(czm)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?