Amikor a csecsemő megérti, hogy önálló egyén, megtapasztalhatja a távollét gyászát. A csecsemő gyásza testi érzékelésekben jelenik meg: apátia, étvágytalanság, érdeklődés hiánya.
Kétéves kortól a gyermek kezdi megérteni a halál létezését, de úgy gondolja, hogy az átmeneti távollét. A kisgyermek gondolkodásmódja konkrét, épp ezért kerülendők az olyan magyarázatok, mint „elaludt”, „elutazott”. Mivel azt gondolja, hogy saját tetteivel, gondolataival is okozhatja mások halálát, el kell neki mondani, hogy ez nem lehetséges.
Az öt év feletti gyermek már megérti a múlt, jelen és jövő létezését, képes különválasztani a képzeletet a valóságtól. Fokozatosan megérti a halál visszavonhatatlanságát, és felfogja az elhunyt életfunkcióinak megszűnését.
A 6-7 éves gyermek gyakran érti a halál okát és egyetemlegességét. Még megjelenhet nála a mágikus gondolkodásmód, a különböző feltevések és félelmek által előidézett képzelődések, fantáziálások. Már képes felfogni a történteket a másik ember szemszögéből is, ebben a korban alakul ki együttérző képessége.
A 9-10 éves gyermek már behatóbban, részleteiben megérti a történtek okait és következményeit, valamint hogy a halál rá is vonatkozhat. Fontolgatja a halál igazságtalanságát, és az életfelfogás, például hitbéli meggyőződés szemszögéből nézi.
Kamaszkorban a gyermek már mindent ért, de az érzelmi hatások még felülkerekednek a tudáson. Hangulata ingadozó, tagadó, dacos, dühös, a családtagok közelségét is elutasíthatja, gyakran bűnbakot keres, vagy magát hibáztatja, bünteti. Ha a családtag halála a kamaszkor kihívásainak megjelenéseivel egy időben történik, az nagy hatással van a gyermek felnőttkori érzelmi kötődéseire.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.