Laza volt a határellenőrzés első napja Komáromnál

Komárom
Komárom |

A szlovák rendőrség részéről a határokon végzett szúrópróbaszerű országos ellenőrzés Komáromban a mai napon szinte észrevehetetlen volt.

A Nyitrai Kerületi Rendőrkapitányság hivatalos Facebook-oldalán délelőtt 10 óra körül egy élő bejelentkezés jelent meg az Erzsébet hídtól, amelyen látható volt, ahogy több rendőr ellenőrizte a forgalmat. Többszöri ottjártunkkor (8:00, 10:30, majd 12:00) nem volt észrevehető a rendőri jelenlét az Erzsébet hídnál, míg a Monostori híd oldalánál délben egy várakozó járőrautó volt látható.

Renáta Čuháková, a Nyitrai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője érdeklődésünkre elmondta, a rendőrök civil autókban mind a két hídnál végig jelen voltak az akció időtartama alatt, vagyis 6:00 és 13:00 között – s csupán egyes gépjárműveket állítottak meg. A járványhelyzet miatt foganatosított ellenőrzések – amelyek során a gépkocsik számát, az utazás célját és a Szlovák Közegészségügyi Hivatal rendelkezéseinek betartását ellenőrzik – vasárnapig, vagyis november 8-ig tartanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?