Nehezített pályán a „Szülőföldön magyarulˮ program

Dunaszerdahely
Komárom |

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) a 2019/2020-as tanévre vonatkozó pályázatok kapcsán rengeteg problémával szembesült, de teljes erővel dolgoznak az adatlapok feldolgozásán.

A gondokat részben a koronavírus okozta. A szigorítások miatt a szülők nem mehettek be a tanintézményekbe, ezért a korábbiakhoz képest sokkal több pályázó kényszerült arra, hogy az október 30-ai határidőig postán küldje be a pályázatát. Emiatt hatványozottan megnőtt a postán beérkező pályázatok száma, ezek feldolgozása sokkal több időt vesz igénybe, mint amikor az adott iskola csoportosan adja le azokat – amit egyébként a bonyolult helyzet ellenére sok intézmény meg tudott oldani.

További problémát jelentett, hogy a korábbi évektől eltérően már bármelyik bankban vezetett számlaszámra lehetett kérni a kifizetéseket, amelyet a ČSOB bankon keresztül valósítanak meg. Idén főleg az IBAN-szám leigazolása okozott gondot a szülőknek, valamint az, hogy minden kérelmezőnek hitelesen igazolnia kellett, élő számláról van szó.

A feldolgozást, rögzítést nagyban hátráltatja a rengeteg hiányos pályázat is. Ezidáig mintegy 1000 kérvényezőtől kértek hiánypótlást. Jelentős pluszmunkát jelent azon pályázatok elutasítása is, amelyeknél több mint 15 óra igazolatlan hiányzása volt a diáknak, ez ugyanis kizáró tényezőnek számított. Végül a munkát egy új, kibővített magyarországi szoftverrel végzik, amelyben a fejlesztés nagy odafigyelést kíván.

Heti 2000–2500 adatlap

„A hamar végzett munka semmit sem ér, inkább pontos, minőségi munkát szeretnénk végezni” – nyilatkozta lapunknak Fekete Irén, az SZMPSZ elnöke, aki azt is elmondta, nagy erőkkel folyik az adatlapok feldolgozása, hetente 2000–2500-at képesek leadminisztrálni. Jelenleg bő 12 ezernél tartanak, összesen 40–45 ezer adatlappal számolnak. 

Fokozatos kifizetések

A kifizetések a vírushelyzet miatt sajnos a korábbi évekhez képest később valósul meg, várhatóan több részletben kerül majd rájuk sor. Lehetnek olyan esetek is, amikor a családban az egyik gyerekre megkapják az összeget, míg a testvérénél az elnyújtott feldolgozás miatt erre csak később kerül sor.

A nyugat-szlovákiai régiókból már minden irat beérkezett korábban, s a napokban kapták meg a keleti országrészből származó adatlapokat is. Ami a postán feladott küldeményeket illeti, még elfogadják őket, de csak akkor, ha azokat október 30-ig, a kiírt határidőig adták postára a kérvényezők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?