A tesztelés második fordulója után esedékes a határrezsim szigorítása

határátkelőhely
Pozsony |

A koronavírus-tesztelés második fordulója után szigorítani fogják a határellenőrzéseket. A konkrét intézkedésekről, illetve arról, hogy november 15. után is folytatódni fog-e a veszélyhelyzet és a kijárási tilalom, még tárgyalnak – tájékoztatott Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter a szerdán.

A határintézkedésekről szakértők fognak dönteni. Mikulec annyit mondott, hogy nem csupán lokális intézkedésekről lesz szó, és hogy a szomszédos országokkal is tárgyalnak annak érdekében, hogy továbbra is biztosítva legyen az akadálymentes határforgalom.

A tárcavezető elmondása szerint felmerült az a lehetőség is, hogy egyes határátkelőket csak az antigén tesztekkel való tesztelésre fognak fenntartani, más átkelőket pedig azok vehetnek majd igénybe, akik PCR-teszttel rendelkeznek. Mindez attól is függ, hogy hány egészségügyi dolgozót tudnak majd bevetni. A miniszter felszólította az állampolgárokat, hogy hordják magukkal a negatív teszteredményt igazoló eredeti tanúsítványt.

A bécsi terrortámadással kapcsolatban Mikulec elmondta: a szlovák rendőrség folyamatos kapcsolatban van az osztrák hatóságokkal. Hozzátette: Szlovákia ellenőrzi a határátkelőket és a stratégiai pontokat. Egyben megerősítette, hogy az elkövetők nem nálunk vásárolták a lőszereket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?