Egészséges, de túlsúlyos Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a dél-koreai hírszerzés szerint

Kim Dzsong Un

Nincs egészségügyi problémája Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek, eltekintve attól, hogy túlsúlyos, és nyolc év alatt ötven kilót hízott - közölte kedden újságírókkal a dél-koreai parlament egyik képviselője hírszerzési információkra hivatkozva.

Ha De Gjun azt követően nyilatkozott, hogy a nemzeti hírszerző szolgálat zárt ülésen tájékoztatást adott a képviselőknek. Ebből kiderült, hogy Kim Dzsong Unnak nincsenek komoly egészségügyi problémái, leszámítva a testsúlyfeleslegét.

A szolgálat feltételezi, hogy betegségnek nincs jele, csupán az elhízásnak, mivel testsúlya most 140 kilogramm.

Nyolc évvel ezelőtt, 2012 augusztusában még 90 kilós volt. Ez alapján évente 6-7 kilóval lett nehezebb - osztotta meg a felderítés értékelését a sajtóval a dél-koreai képviselő.

A titkosszolgálat szerint a vezető túlsúlyossága nem jelent különösebben veszélyt egészségére, mivel még elég fiatal. A szolgálat ugyanakkor feltételezi, hogy Kim Dzsong Unt idén úgynevezett tarsalis alagút szindrómával kezelték, amely betegség fájdalommal, a lábujjak, a talp, a boka zsibbadásával jár, egyben járási nehézséget okoz.

Az észak-koreai vezető április 11-e és május 2-a között nem jelent meg a nyilvánosság előtt. Hosszú ideig tartó "hiányzása" miatt olyan híreszteléseknek láttak napvilágot, hogy beteg. Húsz nappal később azonban megjelent és felkeresett egy műtrágyát előállító gyárat.

Kim Dzsong Un 2011 decemberében került hatalomra, miután meghalt az apja, Kim Dzsong Il.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?