Önkéntesek segítették az országos tesztelést

Dunaszerdahely
Dunaszerdahely/Dióspatony/Pozsonyeperjes |

A dunaszerdahelyi kórház több orvosa és egészségügyi nővére is önkéntes volt a hétvégén a járás több községében az országos tesztelés alatt. Pozsonyeperjesen egy gimnazista lány segített.

Renczés Fanni Felsőszeliben lakik, a pozsonyi Duna utcai Gimnázium 18 éves diákja, Pozsonyeperjesre jelentkezett önkéntesnek a tesztelés idejére. „Anyukám helyi lakos, ezért döntöttem Pozsonyeperjes mellett. Már jó ideje bezárták az iskolámat, ez egy lehetőség volt, hogy kimozduljak otthonról, de mindenképpen szerettem volna részt venni ezen a tesztelésen mint önkéntes” – meséli Fanni. „Ketten voltunk adminisztratív önkéntesek, én voltam az első kontaktus, feljegyeztem a neveket, azonosítottam a személyi igazolvány szerint a személyeket és osztottam a számokat” – folytatja. Pozsonyeperjesen is többen teszteltették magukat olyanok, akik nem helyi lakosok voltak, a legtöbben Pozsonyból jöttek. A két napos tesztelés alatt mintegy 1000 embert teszteltek a helyi tornateremben. „Az öltözék egy kicsit zavaró volt, a fehér kapucnis kezeslábas, a térdig érő lábszár védők, és a kesztyű, amiben nem egyszerű írni, de végül is ki lehetett bírni. Valahányszor elhagytuk a helységet, mindig új védőruhát kellett felvennünk” -részletezte. Fanni elmondása szerint az emberek valamennyien nagyon jól kezelték a helyzetet. Fegyelmezetten követték az utasításokat, minden problémamentesen zajlott. Senki nem panaszkodott, még azok sem, akiket szombaton este időhiány miatt elküldtek és arra kértek, hogy jöjjenek vissza vasárnap.


Elfogyott a kesztyű
Révay Denisa szeptember óta dogozik a dunaszerdahelyi kórház sürgősségi osztályának főnővére. Előtte az intenzív osztályon gondoskodott a páciensekről, még korábban pedig gyorsmentőzött, illetve Pozsonyban volt műtősnővér. Nemrég költözött vissza szülőfalujába, Dióspatonyba, ő is jelentkezett önkéntesnek a tesztelés lebonyolításához. „Csak egy napot, a szombatot tudtam vállalni, mert előtte csütörtökön és pénteken is folytak a tesztelések a kórházban. A vasárnapot a családdal töltöttem, hétfőtől ismét szolgálok az osztályon. Elsősorban segíteni akartam, mivel tudtam, hogy kevés az egészségügyi dolgozó és már volt tapasztalatom ezzel a teszteléssel” – magyarázza döntését a főnővér. Dióspatonyban szombaton több mint 1300 embert teszteltek le, két tesztelő csapat dolgozott. „Az utolsó személytől 21.30-kor vettünk törletet, de az emberek nagyon nyugodtak voltak, minden gyorsan és olajozottan ment. Egyetlen gond volt, elfogytak a tesztek és két óra üresjárat volt, amíg vártuk az utánpótlást. Már reggel, miután egy óra alatt 70 embert teszteltünk le, jeleztük, hogy kevés lesz a teszt. Emberileg egy nagyon jó csapat jött össze, jól tudtunk együtt dolgozni. A község mindenről gondoskodott, egy kis fejetlenség volt viszont a katonaság részéről, nemcsak a tesztek hosszadalmas pótlása miatt, hanem azért is, mert a védőkesztyűk is elfogytak. A polgármester vett néhány dobozzal, hogy folytatni tudjuk a tesztelést. Ez nem az odavezényelt katonák hibája volt, valószínűleg a központi koordinációban volt gond.


S. Ágnes a dunaszerdahelyi kórház ortopédiai osztályán nővér, bakai lakos, ott volt önkéntes a hétvégén. „Önként jelentkeztem a polgármesternél mert tudtam, hogy hiányoznak az egészségügyi dolgozók. Én csupán vasárnap segítettem a mintavételt, hétfőtől már az osztályon szolgálok. Vasárnap már nagyon nyugodt volt a helyzet, délután alig érkeztek mintavételre. Mindannyiunkat leteszteltek reggel és csak azután kezdhettük el a munkát, teljes védőfelszerelésben. Minden tesztelt után fertőtlenítettünk és kesztyűt cseréltünk” – mesélte a nővérke.


Maszk mindenek felett
Kovács Margit Dunaszerdahelyen, a Smetana ligeti alapiskolában kialakított tesztelőponton segített a hétvégén. A doktornő a dunaszerdahelyi kórház sürgősségi osztálya covid-rendelőjének az orvosa. Innen irányítják tovább a betegeket a kórház specializált osztályaira. „Szombaton mintegy 1200 embert teszteltünk le, vasárnap már kevesebben voltak, 600-ra tippelem a mintavételek számát, zömében dunaszerdahelyiek teszteltették magukat. Teljes nyugalom volt, mindenki együttműködött, az emberek fegyelmezettek voltak, kitűnő munkatempóban és hangulatban dolgozhattunk” – sorolta a a tapasztalatait doktornő. Kovács Margit szerint volt értelme a hétvégi tesztelésnek, mert ha a tesztelés pozitív eredményt mutatott, a tesztelt személy izolálni tudja magát és nem fertőz tovább. A negatívan teszteltnek pedig ez az örvendetes eredmény azt közvetíti, hogy továbbra is gondoskodjon magáról, elsősorban viseljen mindig és mindenhol maszkot, ez az első számú védelem. Hiszen az, hogy a hétvégén negatív volt, távolról sem jelenti azt, hogy holnap, holnapután nem fertőződhet meg, ha nem lesz elég elővigyázatos.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?