Bródy dalt írt az SZFE diákjairól

ddd

Bródy János dalt írt a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóiról, akik két hónapja tiltakoznak az intézmény „modellváltása” ellen. 

A Kossuth-és Liszt Ferenc-díjas énekes-dalszerzőt elmondása szerint az október 23-i fáklyás felvonulás ihlette meg, hogy a „Vas utcában nyíló piros-fehér kokárdákról” írjon dalt. „Szabad lesz az egyetem / Szabad ország kell nekem / Vas utcai fiúk-lányok / Értetek ég a szívem” – ez a refrénje a dalnak, amely egy ismert népdal, A csitári hegyek alatt dallamára született, és a Vas utcai virágok címet kapta. A dal az egyetemfoglalásról készülő közösségi dokumentumfilmben fog szerepelni. A felvételt Kirsch-ner Péter stúdiójában készítették el, az énekesek Baka Rebeka, Bakos Zita és Tóth Dóra Lilla.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?