Mi sorban állunk, a többiek sorra leállnak

dsz

Mire ez a nagy felhajtás, ha csak a lakosság egy százaléka pozitív? – kérdezik sokan a hétvégi országos tesztelés eredményét böngészve. Akár még igazuk is lehetne, ám a helyzet ennél sokkal összetettebb, és ha valamikor, akkor most igazán szükség van a fegyelemre, hogy a világon egyedülálló kísérlet sikeres lehessen.

Ha megnézzük az utóbbi napok híreit, akkor már alig akad európai ország, ahol ne szigorításokkal, kijárási tilalmakkal, a tavaszihoz hasonló teljes lezárásokkal próbálnák megfékezni a járványt, hogy csökkentsék a fertőzöttek számát, és ami még ennél is fontosabb, az egészségügyi rendszerre nehezedő nyomást. Ausztria, Nagy-Britannia, Csehország, Németország, Franciaország, Spanyolország – csak néhány azok közül, ahol a napokban brutális kijárási és egyéb korlátozásokat jelentettek be. Olyan szakaszához érkezett a járvány, amikor 7–10 nap alatt megduplázódik a napi fertőzöttek száma. Igaz ez a szlovákiai adatokra is, ám a kormány úgy döntött, hogy a lezárás helyett egyedülálló kísérlettel próbálkozik, leteszteli az ország csaknem összes lakosát, duplán, kétszer két nap alatt. Az első felvonáson vagyunk túl. Egy ilyen óriási kísérlet a legkonzekvensebb kormányoknak is hatalmas kihívás lenne, így nem meglepő, hogy a sokszor összevissza kommunikáló, kapkodó Igor Matovič számos hibát vétett az előkészületek során, ugyanakkor az nem vonható kétségbe, hogy tenni akar valamit az ország lezárásának elkerülése érdekében, és hogy Szlovákia a lehető legkevesebb áldozattal ússza meg a járványt. Talán a legnagyobb hibát az önkéntesség hangsúlyozásával követte el, hiszen az minden, csak nem önkéntesség, ha a tesztelést kihagyót szigorú, tíznapos karanténnal büntetik. Ugyanakkor tisztában kell lenni azzal is, hogy e nélkül valóban csak kidobott pénz és energia az országos tesztelés, hiszen azok kihagyták volna, akik kevésbé tartják veszélyesnek a vírust. Ők az óvintézkedéseket sem tartják be minden esetben, és továbbra is terjesztenék a vírust, ezzel pedig egyre közelebb kerülnénk ahhoz, hogy a lockdownt bejelentő országok listáján Szlovákia is szerepeljen.

Ahogy az várható volt – talán éppen a kommunikációs zűrzavar miatt –, szombaton sok helyen kisebb káosszal indult a tesztelés, voltak helyek, ahol több órát álltak sorban az emberek, igaz, még a fővárosban is előfordult olyan is, hogy fél órán belül letudták a tesztelést. A tegnapi részvételi adatok is igazolják, ennek oka leginkább abban keresendő, hogy a legtöbben már az első nap túl akartak lenni az egészen, illetve sokan tartottak attól, hogy elfogy a teszt, és hiába szeretnék, nem kerülnek sorra. Az eredmény első ránézésre sikeresnek mondható, az egyszázalékos fertőzöttség nem tűnik magasnak (ugyanakkor azt nem tudjuk, hogy a többi országban milyen a helyzet, hiszen sehol máshol nem tesztelték le a teljes lakosságot). Ám ha hozzátesszük, hogy a gyorstesztek az ötnapos ablakperiódus miatt csupán a pozitív esetek harmadát szűrik ki, akkor az országos fertőzöttség már háromszázalékos, ami nem olyan biztató adat. Hiszen ez bő egy héten belül könnyen megduplázódhat, majd meredeken tovább nőhet. Ezzel párhuzamosan nőne a nyomás az egészségügyi rendszerre, emelkedne a halottak száma.

Ezt a veszélyt sikerült egy időre megállítani, több tízezer tünetmentes fertőzött már nem adja tovább a vírust. De az ország teljes lezárásának veszélye nem múlt el, csak egy kicsit fellélegezhetünk. Bár sokan felesleges felhajtásnak gondolják a hétvégi kísérletet, a vírus bármikor megjelenhet az ő környezetükben, szeretteik körében, márpedig ezt senki sem szeretné. Felelősségteljes hozzáállásunkkal sok ember életét mentettük meg a hétvégén… És ezzel egy időre azt is elkerültük, hogy hosszú hetekre leálljon az ország, amikor gyakorlatilag mindenki karanténba kerülne.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?