Amerikai elnökválasztás: A járvány és a gazdaság volt a kampánybeszédek egyik fő témája

Trump Biden

A koronavírus-járvány és az amerikai gazdaság volt az újraválasztásáért küzdő Donald Trump republikánus elnök és demokrata párti kihívója, Joe Biden kampánygyűléseinek egyik fő témája szombaton. Eközben rekordot döntött a korai szavazók száma.

Trump Pennsylvania állam több városát is felkereste, Newtownban elmondott beszédében pedig a járvány kapcsán ismét az orvosokat bírálta, valamint azt vetette ellenfele szemére, hogy "másról sem beszél, csak a Covidról". Ahogy korábban Wisconsinban, Pennsylvaniában is azt mondta, meg kell nyitni az államot.

Leszögezte: az Egyesült Államok "csupán néhány hétre van" attól, hogy biztonságos vakcinát bocsásson az emberek rendelkezésére, és ismételten bírálta a járványügyi szigorításokat, amelyek szerinte a gazdaságot veszélyeztetik.

Montoursville-ben elmondott beszédében Trump arra is emlékeztette az összegyűlt embereket - akik közül jó néhányan nem hordtak maszkot -, hogy évtizedek óta ő az Egyesült Államok első elnöke, akinek az idején az ország nem kezdett új háborúba. Bidenre kitérve azzal vádolta ellenfelét, hogy ha megválasztanák, fellépne a Pennsylvania egyik fő bevételi forrásának számító olajipar ellen.

Az elnök pénteken a középnyugati Michiganben azzal vádolta az orvosokat, hogy pénzt kapnak, ha a páciensük meghal a koronavírus okozta betegségben. Joe Biden erre azt hányta Trump szemére, hogy az elnök "fehér zászlóval adta meg magát a vírusnak", szombaton pedig bírálta Trump orvosokra vonatkozó kijelentését.

Lehet, hogy azért hiszi ezt, mert ő viszont csak akkor hajlandó bármit tenni, ha pénzt kap érte

- mondta Biden a Michigan állambeli Flintben. Biden mellett a gyűlésen felszólalt Barack Obama volt amerikai elnök is, aki szintén bírálta a Trump-adminisztráció járványkezelését, és emlékeztetett arra, hogy az ő elnöksége idején - Biden alelnöksége alatt - mentették meg a 2008-as gazdasági válság következményeitől a michigani autóipart, amely az amerikai autógyártás központja.

Biden azt is Trump szemére vetette, hogy lesöpri az asztalról a klímaváltozással foglalkozó tudományos érveket, egyúttal kiállt az Obamacare néven ismert egészségbiztosítás mellett.

A kaliforniai Stanford Egyetem kutatói által szombaton közzé tett jelentést szerint Trump kampánykörútjai során júniustól szeptemberig hozzávetőleg több mint 30 ezer ember kaphatta el a koronavírust, és akár 700-an is belehalhattak a vírus okozta betegségbe. Mindazonáltal a tanulmány statisztikai modellen, nem pedig a tényleges fertőzések kivizsgálásán alapul, és szakértői értékelést sem kapott.

Közegészségügyi dolgozók ugyanakkor többször figyelmeztettek, hogy a kampánygyűlések segítik a járvány terjedését, noha ezt nehéz bizonyítani, mert sok államban nem végeznek átfogó kontaktkutatást. Andrew Bates, a Biden-kampány szóvivője azzal vádolta Trumpot, hogy nem törődik még az őt támogatók életével sem.

Biden Trumppal ellentétben igyekszik hangsúlyozni a védőmaszk fontosságát, amelyről a The Washington Post című amerikai napilap azt írta, kampányának egyik szimbólumává vált.

Eközben mindezidáig rekordszámú, mintegy 90 millió amerikai adta már le előzetesen a szavazatát az elnökválasztáson a Floridai Egyetem szombaton közzé tett adatai szerint. Ez a szám a legmagasabb több mint egy évszázada, és máris 65 százaléka a 2016-os elnökválasztás összes szavazójának.

A négy évvel ezelőtti választáson csupán 47 millióan voksoltak előzetesen.

Sokan a választások napján várható zsúfoltság miatt választották a szavazásnak ezt a módját, a koronavírus-járványtól tartva. Több elemző - elsősorban a Fox televízióban és a jobboldali médiumokban - arra hívta fel a figyelmet, hogy országosan a korai szavazók 55 százaléka Bident támogatja, továbbá a levélben és előzetesen leadott szavazatok magas aránya is Bidennek kedvez.

Trump korábban kétségeit fejezte ki a levélszavazás megbízhatóságát illetően, így vélhetően kevesebb republikánus szavazó választja ezt a lehetőséget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?