Egészségügyi nővérek tesztelnek Nagybalogon

Nagybalog
Nagybalog |

Zökkenőmentes a tesztelés a Balog-völgyi községben, hála a helyi egészségügyi nővéreknek, akik szakszerűen és gyorsan leveszik a törletet. A várakozási idő is minimális.

A rimaszombati járásbeli Nagybalog községben egész nap folyamatos a lakosság tesztelése. Kluka Norbert polgármestertől megtudtuk, korábban a futballpályára hirdették meg a törletvételt, az eső miatt azonban a tesztelő csapat átköltözött a helyi kultúrházba. A falu első emberének becslése szerint a helyiek jelentős része részt vesz a tesztelésen. Abban bízik, hogy a lakosság 90 százaléka megcsináltatja a gyorstesztet.

„A helyi lakosok mellett mintegy 40-re tehető azoknak a száma, akik nem nagybalogi lakosok, de szombaton községünkben teszteltették magukat” – közölte Kluka Norbert. Meg nem erősített információk szerint eddig egy személy eredménye lett pozitív, de ő nem helyi lakos.

A tesztelés nem valósulhatott volna meg, ha két helyi egészségügyi nővér, Czégény Veronika és Erdődi Katika nem jelentkeznek önkéntesnek. Mindketten Nagybalogon dolgoznak, előbbi a háziorvos nővérkéje, utóbbi pedig a helyi szociális otthon főnővére. Szombaton és vasárnap is ők vesznek törletet a tesztelésre érkezőktől.

„Hálásak vagyunk mindkettőjüknek, nélkülük nagy gondban lettünk volna” – mondta a polgármester. Ráadásul a helyiek számára is megkönnyebbülést jelent, hogy ismerős végzi a mintavételt. A tesztelő csapat az egyik helyi rendőrrel, a katonaság tagjaival, az önkormányzat munkatársaival és a helyi önkéntes tűzoltókkal vált teljessé. 

A szomszédos Meleghegy (Teplý Vrch) községben csak vasárnap tesztelik a lakosokat. Uzapanyiton (Uzovská Panica) pedig egészségügyi dolgozók hiánya miatt nincs tesztelés.

A katonaság folyamatosan gondoskodik a teszteléshez szükséges eszközökről. 19 órakor feltöltötték a nagybalogi készleteket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?