Párkány: „soha nem örültem még annyira annak, hogy negatív vagyok”

A párkányi sportpályánál is jókora sorok álltak, de itt ebédszünetben is tesztelnek
Párkány |

A városban mindenütt rendben, fegyelmezetten zajlik a tesztelés, de volt mintavételi hely, ahol öt órát is álltak sorban az emberek. A szolgálatban lévő személyzetből senki sem bizonyult pozitívnak.

A Duna-parti városban reggel hét órától öt helyszínen folyamatosan és rendben zajlik a tesztelés és a szolgálatban lévő egészségügyi és adminisztratív személyzet közül senki nem bizonyult pozitívnak. Póttagok és tartalékosok is ügyeletben vannak és önkéntesek is segítik a munkát – tájékoztatta lapunkat Eugen Szabó polgármester.

Szabó közölte, különösen a kora délelőtti órákban alakultak ki néhány helyszínen nagyon hosszú sorok, Például a Teraszok II-es tornateremnél volt, aki öt óra hosszat is sorban állt, ott több százan vártak, de most már nem olyan hosszú a sor. A városi stadionnál ebédidő alatt is tesztelnek, ott is jókora a sor. A polgármester reméli, hogy nem lesznek egész nap több százas sorok és a mostani tempó mellett a két nap alatt a lakosságnak legalább a nyolcvan százalékát le tudják tesztelni.

Ebédet visznek a tesztelő személyzetnek Párkányban.

„Soha nem örültem még annak, hogy negatív vagyok” – mondta egy ismerősünk, aki már túl van a mintavételen. Egy idősebb úr a feleségével reggel kilenckor ment el a kultúrházhoz, de mivel hosszú volt a sor, visszafordultak és elmentek bevásárolni. Fél tizenegykor visszamentek, de még mindig túl hosszúnak tartották a várakozási időt, ezért délután és este is elsétálnak a mintavételi pontra. A szabadidőközpontban már reggel fél hatkor készen állt a személyzet, ott mostanáig kerekesszékes és mozgássérült lakosokat is fogadtak.

A mintavétel Párkányban érkezési sorrendben történik, Eugen Szabó polgármester közölte, hogy a város weboldalát jó, ha figyelik a lakosok, mert találnak ott egy folyamatosan frissülő táblázatot arról, hogy hol, mennyien vannak és hogy hol mennyien várakoznak, illetve mikor van ebédidő stb.

A fontos, aktuális információkat ezen a linken követhetik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?