Lukasenka a hatósági fellépés fokozásával fenyegetőzött

Aljakszandr Lukasenka

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök pénteken figyelmeztette az országban csaknem három hónapja tartó kormányellenes tüntetések résztvevőit, hogy fokozni fogja a hatósági fellépést.

„Kitartunk. Már az elejétől megmondtam, hogy vannak határok. És számos alkalommal átlépték őket” – mondta az elnök a belügyminisztérium vezetőjével közös találkozón a BelTA fehérorosz állami hírügynökség jelentése szerint.

Lukasenka hangsúlyozta: a biztonsági erők sokkal erélyesebben fognak fellépni. „Ha valaki hozzáér egy katonához – és ezt már megmondtam a tábornokoknak – , az a minimum, hogy kezek nélkül távozik. És nyilvánosan kijelentem, hogy mindenki megértse: kész vagyunk cselekedni” – fenyegetőzött.

Lukasenka szerint a lemondását követelő tiltakozásokat külföldről szervezik. Az elnök csütörtökön utasításokat adott arra, hogy ne ismerjék el többé az országban a külföldön tanuló vagy ott tanulni akaró fehérorosz egyetemistáknak a diplomáit, arra hivatkozva, hogy külföldön „agymosásnak” vetik őket alá. „Egyesek külföldön akarnak tanulni. A lengyelek, a litvánok és mások is csábítják őket. Nincs probléma. Már holnap odaadjuk nekik a jegyet, hogy  távozzanak” – fogalmazott Lukasenka.

Az augusztus 9-i fehéroroszországi elnökválasztás óta – amelyen a hivatalos eredmények szerint Lukasenkát a voksok több mint 80 százalékával hatodszor választották elnökké – hétről hétre hatalmas tömegek követelik az államfő távozását, ő azonban nem hajlandó erre. Az ellenzék a nyugati országokkal együtt csalásnak tartja az elnökválasztás hivatalosan közölt eredményét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?