Ukrajnában már nyolcezer fölé emelkedett a napi új fertőzöttek száma

koronavirus
Kijev |

Megint gyorsult a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, péntekre az egy nap alatt azonosított fertőzöttek száma nyolcezer fölé emelkedett, a halottaké pedig átlépte a hétezret.

Az elmúlt napon 8312 új esettel 378 729-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig - újabb napi csúcsot döntve - 173-mal 7041-re emelkedett. Eddig 155 026-an gyógyultak meg, viszont már 216 662 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel az országban.

A kormány péntekre felülvizsgálta a települések és régiók járványhelyzet szerinti színes besorolását, és a legsúlyosabb, vörös zónába sorolta egyebek mellett Kárpátalján Ungvárt, Beregszászt és az ungvári járást. Az ország legfertőzöttebb területének számító főváros, Kijev továbbra is "narancs" maradt. A vörös besorolású helyeken be kell zárni az iskolákat, le kell állítani a közösségi közlekedést és nem tarthatók tömegrendezvények sem.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter napi tájékoztatóján kijelentette, hogy tárcája ellenzi a teljes zárlat bevezetését Ukrajnában főként az ország gazdasági helyzete miatt. Hozzátette ugyanakkor, hogy bizonyos korlátozásokat viszont várhatóan be fognak vezetni az üzleti vállalkozások számára, részletekbe azonban nem bocsátkozott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?