Gyümölcsszüret után

A negyedik negyedévbe lépve a fő munkák már befejeződtek a gyümölcsöskertben. Leszüreteltük gyümölcseinket, fő gyümölcsünket, az almát is leszedtük.

Amikor ezt az összefoglalót írom, a családom segítségével szerencsésen leszedtem már tizennégy ládányi téli almát, így az utána érkező éjszakai eső már nem árthatott neki. Az esőre a fáknak szükségük van, de a termést lehetőleg száraz időben kell leszedni. Nálam a Golden D., a Starkrimson, a Topaz, a Rubinola és a Braeburn fajta került utolsóként szedésre.

A hosszan tartó nyári hőség és szárazság sok gyümölcsnek nem kedvezett, így pl. a málna is csak egyszer hozott termést. A gyümölcsök kifejlődéséhez rendszeresen és bőségesen öntözni kellett, s ezt az alma meg is hálálta: a nyári és a téli fajta is bőven termett. Mindössze kétszer permeteztem, Kuprikollal és Ditháne-nal.

Még egy tapasztalatot szeretnék megosztani olvasóimmal. Egy nagymegyeri fiatalember az éppen leszedett almájával kapcsolatban elmondta, hogy az érett gyümölcsön minden évben apró sebek, pontocskák jelennek meg, és nem tudja mi ennek az oka. A pöttyöket, pontokat apró rovarok, poloskák is okozhatták, de mivel én is bizonytalan voltam, felhívtam tanácsért a kertészkedők szervezetének növényvédelmi szakemberét. A szakember azt kérte, hogy küldjünk mintát az érintett fajtákból a címére. Ha tehát valakinek hasonló gondja van, a kertészkedők szervezetének szakemberei segítségével valószínűleg megoldást talál rá (cím a szerkesztőségben).

Időszerű munkák a gyümölcsösben

* Levagdoshatjuk a bokrok – ribizli, egres – fölösleges hajtásait.

* A hónap végén elkezdhetjük az őszi talajmunkákat.

* A talajmunkákkal egyidejűleg gondoskodjunk a tápanyag-utánpótlásról, szórjunk kis szerves vagy műtrágyát – ez a gyümölcsösökben általában két vagy három évenként esedékes.

* Ha a fákon nyáron károsítók szaporodtak el, célszerű elvégezni egy őszi lemosó permetezést, hogy a földre hullott leveleken és a fák repedéseiben ne tudjanak áttelelni a betegségek szaporító képletei.

Belucz János gyümölcsész mérnök

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?