Az esély nélküli nemzeti parkok

Sólymos László

Néhány napja a híradók figyelmét épphogy súrolták Ján Budaj és Ján Mičovský, az OĽaNO két miniszterének nyilatkozatai. Mindkét nyilatkozat figyelemreméltó lehet azok számára, akiknek nem teljesen idegen a környezetvédelem. És ajánlom a politológia szakos diákoknak is.

Először a környezetvédelmi miniszter nyilvános kampányt indított „Esély a nemzeti parkoknak” néven. A kampány célja az volt, hogy a nemzeti parkokban lévő állami földek tulajdonjogát a földművelési tárcáról a környezetvédelmi tárcára ruházzák. Jó terv, de nem mindennapi kivitelezés.

A kormány tagja általában nem a közvéleménynél keresi a támogatást a törvénymódosításhoz, hanem koalíciós partnereinél. Nem kéri a kampányának megosztását szociális platformokon. Ez a civilek feladata, nem a kormánytagoké.

Két dolog miatt szervezhetett a miniszter egy civil kezdeményezést. Az első lehetőség a marketing. Ján Budaj úgy hiszi, hogy az áthelyezés könnyen megtörténik és nem szeretné, hogy a téma elvesszen a világjárvány árnyékában. A másik lehetőség ennek pont az ellenkezője. A miniszter tudja, hogy nincs esélye, ezért alibit keres.

Hogy melyik a valószínűbb lehetőség, azt a jelenlegi, szintén OĽaNO-s földművelési miniszter árulta el. Ján Mičovský néhány nappal az „Esély a nemzeti parkoknak” kampány elindulása után közzétett videóban elmondta, hogy esély sincs a területek környezetvédelmi minisztériumra való átruházására. Ő sosem akarta kiemelni az erdők „valamilyen” részét és átadni egy másik minisztériumnak.

A földművelési tárca vezetője nem mond igazat. A választások nem voltak annyira régen, hogy a választók elfelejtsék, hogy az OĽaNO első programpontja kicsit másképp hangzott. „Javasolni fogjuk a környezetvédelmi minisztérium hatáskörének kiszélesítését a nemzeti parkok és rezervátumok közvetlen felügyeletével.” És nem lehetséges a környezetvédelmi tárca kezébe adni a területek kezelését a területek tulajdonjogának átruházása nélkül.

Az állami területek átruházásával kapcsolatban Ján Budajnak van igaza. Erről nem kell meggyőznie a közvéleményt. A probléma nem itt van. Az OĽaNO minisztere az OĽaNO kormányában nem képes teljesíteni az OĽaNO választási ígéretét. Ehelyett „Esély a nemzeti parkoknak” név alatt kampányt indít, ami első ránézésre civil kezdeményezésnek tűnik. A kormány tagjától ez erőtlennek hat.

Sólymos László

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?