Az első magyar világutazó nő

magyar női utazó

A 19. században a legtöbb nőnek azzal kellett beérnie, hogy vezesse a háztartást, olvasson, zenét hallgasson. Ám Mocsáry Béláné Fáy Máriának ez nem volt elég...

Veres István így ír az első magyar világutazó hölgyről:

Mocsáry Béláné Fáy Mária legtöbb kortársa bőven megelégedett volna azzal, hogy évente felkereshet egy-egy népszerű üdülőhelyet valamely szomszédos országban, de özvegy Mocsáry Bélánénak a közeli országok már nem jelentettek kihívást. Távoli földrészeket és kultúrákat szeretett volna meglátogatni, szó szerint szerette volna bejárni a Földet, mint ahogy Harangozó Teri énekelte a Szeretném bejárni a Földet című slágerében. És be is járta. Férje halála után először a Tátrába és Erdélybe utazott, aztán 1893-ban húgával indult a Balkánnak és a Közel-Keletnek. Egyiptomból elkezdtek felfelé hajózni a Níluson, és egészen Núbiáig jutottak. Ezután a Szuezi csatornán keresztül Indiába, Bombaybe hajóztak, és felkeresték a Hindusztáni-félsziget számos nevezetes helyét, beleértve Ceylon szigetét. Látták a Taj Mahalt, Jaipurt, Kalkuttát, de még Kőrösi Csoma Sándor dardzsilingi sírját is. Az indiai szokásokról és életmódról távolságtartó, helyenként ironikus stílusban számolt be.

Legérdekesebb Benaresben reggelenkint a Gangesben való vízben imádkozás. Ott már a Jummával van összefolyva, és mindkét folyó szent lévén, azért itt a legszentebb víz a Ganges. A vízben nagy buzgósággal imádkoznak, nehogy egyik istent kifeledve, vagy a kisebbet szórakozottságból a nagyobb isten eleibe tegyék, mert akkor nem lenne imájok meghallgatva

írja India és Ceylon című könyvében, amely 1899-ben jelent meg.

Az első világutazó hölgy további kalandjaitól itt olvashatnak:

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?