A megújult Muzslán jártunk. GALÉRIA

falukép

Vályi András, a 18. században élt földrajztudós szerint „Muzsla …fekkszik a’ Dunához közel, földgye jó, legelője elég, fája mind a’ két féle van, szőleje számos.” Ez mind ma is érvényes, csak annyi változott, hogy a falu már nem járási székhely, mert 1909-ig az is volt.

Elég, ha gyönyörű iskolaépületét, hatalmas templomát látjuk, máris képet kaphatunk arról, milyen jelentős, virágzó település lehetett Muzsla. Az utóbbi években pedig kezd újra azzá válni, hiszen a faluban felújítás beruházást, rendezvény eseményt követ.

Legutóbb szeptember 19-én mulattak együtt a helybeliek az új szabadtéri színpad átadása alkalmából rendezett zenei fesztiválon. „Gyakran hallom vissza, hogy Muzslán mindig új beruházásokat valósítunk meg, és sokan kérdezik, hogy csináljuk ezt. A válasz egyszerű: évekre előre kidolgozott településfejlesztési stratégia szerint dolgozunk” – mondja Farkas Iván polgármester.

Az olvasó falu

Az eredmény már az előző választási időszak végén is megmutatkozott: az egykori Hangyaszövetkezet felújított, de üresen álló épületében 2016 márciusában megnyitott a községi könyvtár, amely több mint tízezer kötettel büszkélkedhet, és már az első évben kétszáz bejegyzett tagja volt. Rendszeresen ad otthont író-olvasó találkozóknak, beszélgetéseknek, kiállításoknak, iskolai rendezvényeknek is, mint a nyári játszóház vagy az Andersen éjszaka. „Állami támogatással három védett munkahelyet hoztunk ott létre, ezt külön sikernek tartom” – mondja Farkas Iván.

Az utóbbi öt évben teljesen megváltozott a község arculata. Takarítással, az illegális szeméttelepek felszámolásával kezdték, utána megszervezték az osztályozott hulladék összegyűjtését és feldolgozását. „További hulladékgyűjtő szigeteket alakítottunk ki a faluban, és megnyitottunk két hulladékgyűjtő udvart. Járdákat javítottunk, gyalogoshidat építettünk, lecseréltük a buszmegállókat, a közlekedési jelzőtáblákat, rendbe tettük a temetőt, korszerű elektronikus kútra cseréltük a rozsdás vízgömböt Csenkén, új közterület-fenntartó gépeket vásároltunk, a teljes kültéri megvilágítást a legkorszerűbb rendszerrel váltottuk fel. A falu történelmét illetően fontosnak tartom, hogy kívül-belül teljesen megújult a Kisboldogasszony-plébániatemplom. Tetőszerkezetének felújítása műemlék kategóriában megnyerte a fődíjat, a történelmi épület csodálatos éjszakai megvilágítást kapott. Sikerült a templomdombot is parkosítanunk, állami támogatással még az ősszel száz fát ültetünk ki a faluba.”

Galéria

Játszótér és nyugdíjasotthon

A falu önkormányzatának fontos, hogy a fiatalok itthon maradjanak, ezért az építkezéseket megkönnyítendő felvettek egy építészt, aki tanácsot nyújt az engedélyek intézésével kapcsolatban, és az ügyintézést is vállalja a párkányi építési hivatalban. „Négy éve az önerőből felújított szolgáltatások házában megnyitottuk a nyugdíjasok napközi otthonát. Azokat, akik ellátásra szorulnak, tíz idősgondozó látogatja, őket uniós támogatással tudtuk alkalmazni. De mivel látjuk, hogy egyre nagyobb az igény a bentlakásos nyugdíjasotthonra is, a megye égisze alatt két családi jellegű idősotthon fog épülni Muzslán összesen huszonnégy fő számára.”

A múltban nemcsak nyugdíjas napközi otthon, nyilvános játszótér sem volt Muzslán. Most már négy is van: a falu központjában, a lakótelepen és az iskola udvarán, plusz egy kültéri fitneszpark a felnőtteknek. Nemrég teljesen felújították az óvoda játszóterét is. A polgárok elégedettsége azonban nemcsak azon múlik, hogyan épül és szépül a falu, hanem azon is, hogy tudják, mindez mibe kerül, és milyen döntések születnek a képviselő-testület ülésein – ezért ezeket online közvetítik. Kiadják a Muzslai Hírmondót, és a követők tudják, hogy szinte naponta új tartalom jelenik meg a község honlapján, közösségi oldalán. Tavaly uniós támogatással sikerült az egész faluban bevezetni az ingyenes wifit is. Muzslán a kulturális élet is felpezsdült. Évente három-négy színházi előadást láthatnak a helybeliek, a farsangi szezonban egymást követik a bálok. A Dallos női hagyományőrző csoport és a nyugdíjasok szervezete mellett működő Gyöngyvirág énekkar rendszeres szereplője a helyi rendezvényeknek, csakúgy, mint az óvodások és az iskolások. „Szerencsére nagyon sokféle szervezet működik a községben: Csemadok, egészségkárosultak szervezete, vadásztársulás, vöröskereszt, tűzoltók egyesülete, kertbarátok társulása, hegyközség – és mind nagyon tevékeny. Nekik köszönhető, hogy Muzsla minden évszakban élettel teli, itt mindig történik valami” – mondja Farkas Iván.

A muzslai szőlőhegyen

Muzsláról nem mondanánk el a lényeget, ha nem ejtenénk szót a festői lankákon elterülő szőlőhegyéről, ahol kiváló minőségű szőlő terem. Itt a hegyközség szervez minden tavasszal bortúrát azoknak, akik szeretnék belülről is megnézni a pincéket, megkóstolni a kiváló olaszrizlinget, peszeki leánykát, zöld veltelinit. A kertbarátok pedig 1989 óta rendszeres bormustrákat szerveznek, nemcsak helyi, hanem körzeti és nemzetközi szinten is.

„Egy falu büszkesége mindig a focicsapat, nos mi a miénkre igazán büszkék lehetünk, mert most feljutott az 5. ligába. U11-es és U15-ös csapatunk is van, mert az utánpótlásra is gondolunk. De jól teljesítenek az asztaliteniszezőink is, ők a járási bajnokságban játszanak. A fiatalok pályakezdésének támogatása céljából már az előző önkormányzat létrehozta a helyi alapiskolában végzett diákok számára az Endrődy János Esélyteremtő Programot. Ennek keretén belül az eredményeik alapján 1440 euróig kaphatnak támogatási ígérvényt a diákok, amelyet a középfokú tanulmányok elvégzése után válthatnak be. „A fiatal párok ingyen kaphattak községi telket, ha vállalták, hogy két éven belül felépítik a házukat, de mivel ezek az ingatlanok elfogytak, most mintegy hetventelkes új lakóparkot akarunk létrehozni, és bérlakásokat is építünk” – sorolja Farkas Iván. „Ha pedig a fiatal pár önerőből házat épít, vásárol vagy felújít, a község a költségek tíz százalékával, legfeljebb 1500 euróval járul hozzá a kiadásaihoz. A közeljövőben a kultúrház teljes felújítása, valamint a községi szennyvíz-elvezető hálózat kiépítése vár ránk. Mindenhol igyekszünk a lehető legkorszerűbb, energiatakarékos és tartós megoldást megtalálni, mert úgy vélem, az a jó beruházás, ami nemcsak egy-két választási időszakra szól, hanem évtizedekig szolgálja a helyieket.”

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 44. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?