Az Összefogás tagja lett az SZFE kuratóriumi titkára

Színház- és Filmművészeti Egyetem
Budapest |

Szitás Péter, az Összefogás korábbi elnökségi tagja és parlamentiképviselő-jelöltje lett a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) élére kinevezett állami kuratórium titkára.  

A magyar kormány által létrehozott kuratóriumot nem fogadták el az intézmény diákjai és oktatói, hiszen az felszámolja az egyetem autonómiát. Az SZFE-ügyben nemzetközi tiltakozást és több tüntetést is szerveztek. Szitás közölte például a sajtóval a kuratórium azon álláspontját, amelyben, egy budapesti bíróság döntésére hivatkozva, törvényellenesnek tartják az egyetemi dolgozók tiltakozó sztrájkját. 

Első felvonás 

Szitás az Összefogás jelöltjeként, a Magyar Közösségi Összefogás választási párt jelöltlistáján, a 88. helyen indult az előző parlamenti választás során. Lapunknak Szitás elmondta, miután megkapta a kuratóriumnál az állást, lemondott az Összefogás elnökségében betöltött tisztségéről. Ezt többek közt azzal indokolta, hogy a budapesti munkahelye miatt gyakorlatilag nem tud már a szlovákiai párt vezetésében dolgozni.

„Másrészt viszont nyilvánvaló volt, hogy az SZFE-ügy túl fog mutatni önmagán, egy eléggé konfliktusos helyzetbe kerültem. Ezért semmiképpen nem szerettem volna, hogy egy magyarországi, megosztó kérdést az Összefogásra lehessen vetíteni” – mondta és hozzátette, miután megkapta az pozíciót, lemondott a pártvezetésben betöltött tisztségéről.

„Ugyanakkor a párttagságomat nem függesztettem fel, és ez a továbbiakban sem áll szándékomban” – jelentette ki. Szerinte a pártvezetésben betöltött tisztségéről való lemondás elegendő volt ahhoz, hogy az Összefogás ne legyen érintett az SZFE-ügyben. „A lemondásomat a politikai kultúra jegyében tettem meg” – mondta, és hozzátette, jobban azonban nem kíván eltávolodni a párttól. Szitás úgy véli, a korábbi politikai szerepvállalása és a jelenlegi munkahelye miatt nem járul hozzá, hogy az SZFE-ügy még nagyobb problémaként jelenjen meg a szlovákiai magyar közéletben. 

Erkölcsi kérdés 

Szitás nem lát erkölcsi problémát az SZFE élére kinevezett kuratóriummal kapcsolatban. „Ha bármi problémát látnék benne, vagy nem tudnék százszázalékosan azonosulni vele, akkor nem vállaltam volna el a munkát” – mondta. Arról is beszélt, az állásajánlattal az után kereste meg Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnök irodája, hogy el kellett jönnie a komáromi Selye János Egyetemről. „Ez utóbbinak politikai okai voltak” – tette hozzá. Meglátása szerint a szlovákiai magyar felsőoktatásban is rengeteg megoldandó probléma van, szerinte ezért nem a magyarországi egyetem ügyével kell foglalkozni. „Hiszen ez a magyarországi ügy rég nem egyetemi, hanem sokkal inkább politikai kérdés” – nyilatkozta. 

Az érintett érintetlen 

Az ügyben Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke, aki korábban lapunknak úgy nyilatkozott, nem fogják a budapesti árkokat importálni, ezért nem kommentálják az SZFE-ügyet, Szitás kinevezésével kapcsolatban arról beszélt, szerinte pártja ezzel nem válik érintetté az egyetem körül kialakult konfliktusban. „Hozzáállásunk pont annak a példája, hogyan kell eljárni az ilyen esetekben” – mondta. Mózes szerint a kuratóriumi titkári poszt és a párt elnökségében betöltött tisztség ugyan nem zárja ki egymást, de ő és Szitás is azt tartotta helyesnek, ha lemond a pártvezetésben vállalt feladatairól. „Pontosan azért, hogy ne legyenek ilyen jellegű vádaskodások, és hogy ne importáljuk az árkokat a Felvidékre” – monda, és hozzátette, ő is a politikai kultúra megnyilvánulásának tartja Szitás elnökségi tagságról való lemondását. 

Világi már rivaldafényben van

A magyar kormány által az SZFE élére kinevezett kuratórium körül nem Szitás az egyetlen szlovákiai magyar személy. Ahogy arról ugyanis korábban beszámoltunk, nyáron az Orbán Viktor (Fidesz) magyar miniszterelnökkel jó kapcsolatot ápoló Világi Oszkár nagyvállalkozó, a Slovnaft vezérigazgatója is az SZFE kuratóriumának egyik tagja lett. Ekkor azt kérdeztük tőle, hogyan választották őt a tisztségre, garantálja-e az intézmény autonómiáját, vannak-e tapasztalatai egy felsőoktatási intézmény irányításával, illetve, hogy mikor járt utoljára színházban. Kérdéseinkre azóta se kaptunk választ. 

Ezredes a színészek között 

A kuratórium létrehozása óta több tiltakozás is volt, ezek nemzetközi visszhangot is kiváltottak. A legutóbb október 23-án a diákokat és a tanárokat támogatva több mint tízezer demonstráló vonult az SZFE budapesti épületéhez. Az egyetemi hallgatók lassan két hónapja elfoglalva tartják az intézmény budapesti épületeit, nem hajlandóak beengedni a szerintük illegitim kuratórium képviselőit, így például azt a katonatisztet, Szarka Gábor ezredest sem, akit a testület az intézmény irányításával megbízott. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?