WHO: Európának erősítenie kell a koronavírus elleni harcot

koronavírus

Európának komolyan erősítenie kell a koronavírus elleni harcot, a kontaktuskövetési képesség hiánya miatt pedig sötét kilátásai lehetnek a betegségnek – mondta hétfőn Genfben Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti igazgatója.

Európában rendkívül nyomasztó a kép, miután egy sor ország jelentette a fertőzöttek rekordszámú növekedését, az élen Franciaországgal, amely első ízben vasárnap számolt be több mint 50 ezer új fertőzöttről, a halálesetek száma pedig földrészen meghaladta a negyedmilliót – hívta fel a figyelmet az igazgató.

A 46 WHO-tagországot magában foglaló hatalmas régióban van a világban jelentett igazolt fertőzöttek 46 százaléka és a halálesetek közel egyharmada – mondta sajtótájékoztatóján. „Jelenleg jóval a vírus mögött kullogunk Európában, az előrehaladáshoz komoly gyorsításra van szükség, ahol csak lehet” – jelentette ki Michael Ryan.

„Nagyon sok a fertőzött, széles körben terjed a járvány, nagyon magas a pozitív esetek aránya és egyre nő a kontaktuskövetés kapacitásának hiánya, ami miatt a jövőben nagyon borúsak lehetnek a betegség kilátásai” – tette hozzá a WHO-vezető.

A veszélyhelyzeti igazgató arra is kitért, hogy a WHO hivatalos ajánlást dolgoz ki azzal kapcsolatban, hogyan lehet csökkenteni a kockázatokat a koronavírus-világjárvány idején tartott választásokon.

Maria Van Kerkhove, a WHO Covid-19-járvánnyal foglalkozó epidemológusa reményét fejezte ki, hogy a magas esetszámok ellenére az országok nem kényszerülnek országos karantén bevezetésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?