Több műtétet is elhalasztanak a komáromi és besztercebányai kórházban a koronavírus miatt

komáromi kórház
Komárom/Besztercebánya |

Négy új lélegeztetőgépet helyeztek üzembe az Agel csoport által működtetett komáromi kórházban a súlyos állapotban lévő koronavírus-fertőzöttek ellátására. A kórház az államtól kapta kölcsön a berendezéseket. További 33 ágyat alakítottunk át a fertőzöttek számára, ebből kettőt gyerekeknek - tájékoztatott Miroslav Jaška, a kórház igazgatója.

Jelenleg 24 koronavírus-fertőzöttet kezelnek a komáromi kórházban, egyik páciensnek sincs szüksége lélegeztetőgépre - erősítette meg az igazgató. Az egészségügyi intézmény több orvosának és dolgozójának vannak tapasztalatai az új gépekkel, de Jaška arra figyelmeztet, hogy a helyzet percről percre változhat.

A kórház vezetése a járvány második hullámának kezdetekor megtette a szükséges intézkedéseket. Október 8-án a neurológiai osztályt ideiglenesen áthelyezték a részleg régi helyiségeibe, a P pavilonba, és más átszervezéseket is végrehajtottak.

A belgyógyászat teljes ötödik emeletét átalakítottuk a COVID-19-betegek ellátására

- mondta a kórház igazgatója.

A átszervezés az egynapos sebészeti ellátást is érinti.

A fertőzésveszély miatt úgy döntöttünk, hogy október 26-tól 14 nappal elhalasztjuk a tervezett egynapos sebészeti beavatkozásokat

- tájékoztatott Jaška.

A besztercebányai Roosevelt Kórházban már 51 alkalmazott fertőződött meg - jelentették be a Facebook-oldalon.

A kórház alkalmazottjai között már a múlt héten megugrott a fertőzöttek száma, hétfőn ez elérte az 51-et, emiatt több tervezett műtétet is elhalasztottak.

A kórházban jelenleg 27 fertőzött személyt ápolnak, hárman szorulnak mesterséges lélegeztetésre.

(mm,tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?