A vendégmunkásokat nem riasztotta el a járvány

hranica
Pozsony |

A koronavírus-járvány okozta gazdasági mélyrepülés miatt az elmúlt hónapokban szlovákiai alkalmazottak tízezrei veszítették el a munkájukat, a vendégmunkások száma ezzel szemben alig csökkent.

Tavaly szeptemberben már csak 139 ezer olyan álláskereső volt a szlovákiai munkaügyi hivatalok nyilvántartásában, akik egy kedvező ajánlat esetén képesek lettek volna azonnal munkába állni, a világjárvány okozta gazdasági felfordulás miatt azonban az elmúlt hónapokban alkalmazottak tízezreit bocsátották el. A Munka-, Szociális és Családügyi Központ (ÚPSVAR) legfrissebb felmérése szerint a tavaly szeptemberi 139 ezerről idén szeptemberre 204 ezerre nőtt az állástalanok száma, vagyis az elmúlt hónapban nagyjából 65 ezerrel voltak többen, mint egy évvel korábban.

„A legnagyobb számban az iparban, a szolgáltatásokban és a kereskedelemben dolgozók veszítették el a munkájukat”

– nyilatkozta lapunknak Katarína Muchová, a Szlovák Takarékpénztár elemzője.

Akik azonban arra számítottak, hogy a szlovákiai cégek az első körben a külföldi vendégmunkásoktól szabadulnak meg, azoknak csalódást kell okoznunk. Az 
ÚPSVAR most közzétett adatai szerint szeptember végén csaknem 73 ezer külföldi vendégmunkás dolgozott Szlovákiában, csupán 1,9 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A legtöbb vendégmunkás ráadásul továbbra is Ukrajnából jön hozzánk, miközben keleti szomszédunk a koronavírus-fertőzöttség szempontjából a világ élvonalába tartozik. Jelenleg is 200 ezer aktív esetet regisztrálnak, a koronavírus-fertőzésben elhunytak száma pedig már jócskán meghaladja a 6 ezret, szemben a szlovákiai 165 elhalálozással.

Marián Valentovič, az ÚPSVAR vezérigazgatója szerint az ukrán vendégmunkások száma az elmúlt hónap végén is 21 ezer körül mozgott. A sorban a szerb vendégmunkások következnek, akik több mint 11 ezren vannak. Az uniós tagországokból érkezők közül a román állampolgárokból van a legtöbb, nagyjából 8 ezer, a sorban pedig a csehek (6 ezer) és a magyarországiak (5 ezer) következnek.

A legtöbb vendégmunkás természetesen a gazdaságilag legjobb helyzetben levő nyugati járásokban dolgozik. Csak Pozsonyban 21 ezer vendégmunkást regisztrálnak, a számuk azonban a Nagyszombati járásban is jócskán meghaladja a 6 ezret, és ezrekben mérhető a Nyitrai, Malackai, Galántai, Szenci, Trencséni és Zsolnai járásban dolgozó vendégmunkások száma is. A vendégmunkások száma a régiók fejlettségi szintjével párhuzamosan csökken, vagyis minél keletebbre utazunk, annál kevesebbel találkozhatunk, Szlovákiában azonban ma már nincs olyan járás, ahol legalább pár vendégmunkást ne regisztrálnának. A sereghajtó a Mezőlaborci járás, ahol szeptember végén csupán tíz vendégmunkás dolgozott.

Milan Krajniak munkaügyi miniszter szerint a munkahelyteremtő programokkal a koronavírus-járvány munkapiacra gyakorolt negatív hatásait szeretnék csökkenteni, és a fő céljuk az, hogy a munkáltatók a szlovák állampolgárokat foglalkoztassák, vagyis, hogy ezeket ne szorítsák ki a külföldi vendégmunkások. Muchová szerint a járvány második hulláma miatt azonban az elkövetkező időszakban még több ember veszítheti el a munkáját, így továbbra is érdemes lesz figyelni, hogyan alakul a vendégmunkások száma.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?