Bajban vannak a néptánccsoportok

Oláh Attila 17 évesen került kapcsolatba a néptánccal. A Csallóköziben kezdett, a Szőttesben folytatta, aztán hivatásos táncosként 2000-től tizennégy éven át a pozsonyi Ifjú Szivek tagja volt. Ezután lett a Csallóközi Táncegyüttes vezetője. Táncolt a 2015-ös budapesti Womex nyitógálán is, amelyet Hégli Dusán, az Ifjú Szivek Táncszínház művészeti vezetője rendezett, és ahol közel 500 világzenére és népzenére specializálódó lemezkiadó és -terjesztő képviseltette magát. Ez az esemény a világzenei szakmában ugyanazt jelenti, mint a filmeseknek Cannes. 
„Az amatőr néptáncmozgalom fontosságát talán nem kell bizonygatnom. Ezek a csoportok nagyon magas színvonalon dolgoznak, értékes produkciókat hoznak létre. Ebben a szakmában projektekre, produkciókra, táncházakra, óvodás foglalkozásokra pályázunk támogatásért, ki-ki kapacitásai szerint. Mi idén hat pályázatot adtunk be a Kisebbségi Kulturális Alaphoz, ebből két műsort tudtunk megcsinálni, a többi folyamatosan tolódik. A tavaszi produkciókat őszre halasztottuk, aztán ismét el kellett halasztanunk, vagy karácsonyig, vagy jövő tavaszra. Március 31-ig kell teljesítenünk a pályázatban vállaltakat, ellenkező esetben vissza kell adnunk a támogatást” – magyarázza Oláh Attila, hozzátéve, hogy a számlájukra érkezett pénz egy részét már elköltötték az előkészületekre, másik részéhez pedig ebben a bizonytalan helyzetben értelemszerűen nem mernek hozzányúlni. 

Egy-egy műsor születése hosszú folyamat,  nem lehet két hét alatt színpadra vinni, úgyhogy az sem sokat lendítene a helyzetükön, ha december folyamán enyhítenék a korlátozásokat – amire jelenleg kevés az esély. Az eredetileg idén tavaszra időzített műsorokon például már tavaly elkezdtek dolgozni. „Az ezekre kapott támogatás legnagyobb része már el van költve, hiszen a koreográfusokat kifizettük, a fellépőruhákat megvarrattuk, a reklámanyag is elkészült”. 
Megtudtuk, hogy egy színpadra tervezett népviselet elkészítésének ára a gyerekcsoportoknál körülbelül 80 euró, amit tánconként harminccal kell beszorozni – ennyien szerepelnek egy-egy koreográfiában. Egy teljes műsor összköltsége – a helyszíni hangosítással együtt – nyolcezer euró, ami első blikkre nem is tűnik soknak, főleg egy-egy magyarországi sztárcsapat itteni gázsijához viszonyítva. „Igyekszünk a lehető legkisebb összegből kihozni” – érkezik a magyarázat. 
A hazai néptánccsoportok vezetői az évtizedek alatt megtanultak annyiból gazdálkodni, amennyit össze tudnak gereblyézni, és csak az elengedhetetlenül szükséges dolgokra költenek. A koreográfusok pedig részben abból élnek, hogy vendégként dolgoznak más együtteseknél. Bevételük ezen részétől idén megfosztotta őket a koronavírus-járvány, és akik nincsenek alkalmazotti munkaviszonyban valahol, mostanra megélhetési gondokkal küzdenek. Persze ezzel nincsenek egyedül, a kulturális szakmában rengeteg a szabadúszó – nem is tudjuk, mennyien vannak, és ami még aggasztóbb: az illetékes minisztérium sem tudja, most próbálják felmérni a helyzetet. Október 19-ig kellett kitölteniük a kulturális minisztérium kérdőívét mindazoknak, akik művészként vagy háttérmunkásként ebben a szakmában dolgoznak, hogy az illetékesek fel tudják mérni, mennyi pénzre lesz szükség a támogatásukra. Ebben a kérdőívben szerepelt egy rubrika, amelyet ugyan nem volt kötelező kitölteni, de fontos információnak számít, hogy az illetőnek mennyi volt a bevétele tavaly márciustól szeptemberig, és ehhez képest mennyit keresett idén ugyanebben az időszakban. 
„Kitöltöttem ezt a kérdőívet, de haszontalannak, sőt nevetségesnek tartom, mert egyáltalán nem látni belőle, milyen mértékben károsodott az együttesünk a járvány miatt, és milyen mértékű kár ért engem személy szerint. Ez a rubrika szerintem nagyon hiányzik ahhoz, hogy a minisztérium reális helyzetképet kaphasson. Ráadásul az sem világos, hogy mire gondoltak: a pályázati pénzekből származó bevételre, vagy a jegyeladásokból, fellépési díjakból befolyt összegre, amely idén sokaknál a nullával egyenlő” – véli Oláh Attila, aki szerint az lenne a legjobb, sőt, egyenesen gesztusértékű lépés a kormányzat részéről, ha az idei támogatásokat akkor sem kérnék vissza az évek óta becsületesen, tisztességesen dolgozó csoportoktól, ha azok most nem tudják a megszabott határidő lejártáig bemutatni produkcióikat. 
A leállásnak van egy pénzben nehezen kifejezhető része is: a rengeteg befektetett munka értéke, amely szinte teljes egészében kárba veszett. Mivel hónapok óta nem lehet próbákat tartani, a tavasszal megtanult koreográfiákat mára elfelejtették a táncosok, azaz mindent újra kell kezdeni – nem tudni, mikor. „Ha december végéig lezáródna ez az egész Covid-história, még lenne esély összehozni a tavaszi bemutatókat. De ha tovább tart a járvány, lehetetlen színpadra vinni a műsorokat” – foglalta össze a helyzetet a Csallóközi Táncegyüttes vezetője.