Keresik az önkénteseket a tesztelésre

Németi Róbert felvétele
Dunaszerdahely/ Somorja/ Nagymegyer |

A tervek szerint a hétvégén kerül sor az országos tesztelésre, az önkormányzatok önkénteseket keresnek, akik segítenek lebonyolítani a két hétvégére ütemezett akciót.

Dunaszerdahelyen már a múlt héten egyeztettek a nagyszabású művelet lebonyolításáról, valamint arról, hogy hol állítják majd fel a tesztelőállomásokat. A hét végén közlemény jelent meg a város holnapján, melyben önkéntesek jelentkezését várják, akik segítenének az egészségügyi dolgozóknak, katonáknak és a városi hivatal alkalmazottainak. Október 30. és november 1., valamint november 6. és 8. közötti időszakra keresnek önkénteseket, akik reggel 8 és este 8 óra között látnák el az adminisztratív feladatokat. A 18 évnél idősebb érdeklődők a prednosta@dunstreda.eu, illetve a 031/5903916-os telefonszámon jelentkezhetnek. „Az országos Covid-19 tesztelés sikeressége mindannyiunk hozzáállásától függ“ - hangsúlyozzák a város honlapján.

Somorján is intenzíven foglalkoznak a tesztelés előkészítésével, és önkéntes segítőket is keresnek. 

„Jelentkeznek az emberek, szeretnének segíteni. Egyelőre nincs pontos információnk arról, hogy hányan vannak.

Az ő feladatuk lesz, hogy regisztrálják a tesztelésre jelentkezőket, ellenőrizzék a személyi igazolványokat és kitöltsék a formanyomtatványokat” - nyilatkozta Lakatos Annamária a Somorjai Városi Hivatal közigazgatási, szervezési és szociális ügyi szakosztályának vezetője. A városi hivatal tájékoztatása szerint a tesztelésen segítő önkéntesek naponta bruttó 70 eurót kapnak a munkájukért. A hivatal ügyfélfogadási ideje alatt a 031-59 00411-es telefonszámon, vagy az annamaria.lakatos@samorin.sk címen jelentkezhetnek az érdeklődők.

A felső-csallóközi város válságstábja már kiválasztotta az országos tesztelés megvalósításának lehetséges helyszíneit, ezeket azonban még a védelmi minisztériumnak is jóvá kell hagynia, csak ezután tájékoztatják majd a lakosságot.

Nagymegyeren is meghatározták a lehetséges tesztelési helyszíneket. Az önkormányzat a közösségi portálon arra kéri a lakosokat, hogy figyeljék a teszteléssel kapcsolatos tájékoztatást. A tervek szerint két iskolai étkezdében, vagy az udvaron, a vmk-ban és a multifunkcionális játszótéren állítanák fel a tesztelési pontokat. Az autóval érkező lakosoktól pedig a termálfürdő parkolójában vennének mintát. Nagymegyeren is várják az önkéntesek jelentkezését, a dobrovolnik@velkymeder.sk e-mailcímre küldhetik el elérhetőségeiket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?