5 trend a jövő (év) turizmusából

koronavírus utazás

Szinte az egész vilá­gon eltűnt a turizmus, ahol még működik is valamennyire, ott is csak lélegeztetőépen van, már akkor is örülhetnek, ha a korábbi utas-, ven­dégszám töredékét el tudják érni.

A koronavírus-járvány minden bizonnyal alaposan felforgatja a piacot, a trendeket, ez utóbbiak közül már most is látható néhány, azaz, hogy milyen lesz a turizmus a világ­járvány lecsengése, és/vagy a vakci­na megjelenése után. Bemutatjuk azt az öt trendet, amely minden bi­zonnyal jellemző lesz a jövő, de leg­alábbis a 2021-es év turizmusára – feltéve, ha addig, vagy az új év első heteiben fokozatosan feloldják a korlátozásokat. A trendek többsége olcsóbb, kényelmesebb utazásokat, turistabarátabb ügyintézést hozhat.

1. Olcsóbb repülőjegyek

Már most látható, hogy a repülőjegyek még sokáig lényegesen olcsóbbak lesznek, le­gyen szó európai utazásról, vagy a világ távolabbi célpontjaira induló járatokról. Az ok egyszerű, a meg­csappant keresletet csak az akciós jegyekkel tudják valamelyest feltor­názni. Mivel az üzleti utasok jövőre még nem nagyon hoznak bevételt, így az indulás előtt, hirtelen meg­ugró jegyárakra sem kell számítani.

2. Olcsóbb szállások

Ahogy a légitársaságok­nál, úgy a szállodáknál is igaz lesz az, hogy jövőre szinte csak az egyéni, vagy kisebb csoportok­ban utazókra – azaz a turistákra – számíthatnak, így kénytelenek lesznek csökkenteni az árakat. Igaz ez az elsősorban tehetősebb és/vagy üzleti vendégrétegre specializáló­dott luxushotelekre is, várhatóan azok esetében még nagyobb lesz az árcsökkenés – így aki szeretne, az jövőre kipróbálhatja az ilyen szállá­sokat is – most baráti, vagy legalább megfizethető áron.

3. Rugalmasság

Már idén megjelent a ru­galmasság, az összes ho­tel, légitársaság, szolgáltató most, és várhatóan a következő év első felében is abszolút rugalmasságot kínál azoknak, akik jegyet, szál­lást, programot foglalnak – azaz a tervezett programot indoklás nélkül lemondhatják, a befizetett árat visszatéríthetik, vagy ha ezt nem is kapják meg, akkor ennek értékében egy utalványt kapnak, amelyet egy másik időpontban fel tudnak használni. Vannak légitár­saságok – pl. a fapadosok – ame­lyek szigorúbbak, a rugalmasságot is csak a következő egy vagy két hónapra kínálják, de olyan is akad, amely pont ellenkezőleg, kétéves időtartamot kínál a módosításra, lemondásra.

4. Érintésmentes utazás

Már ma is egyre több mindent meg tudunk ol­dani érintésmentesen, ám a trend tovább fejlődik a következő évben –eltűnhetnek a papíralapú megol­dások (nem kell a recepción kitöl­teni az adatainkat), mindent előre, és online fogunk intézni, ha kell, nyomtatni. A repülésnél pedig elő­térbe kerül az egyéni kezelés, azaz magunk csekkolunk be a járatra – ha lehet még otthon –, mi adjuk fel a csomagot, mi ragasztjuk rá a poggyászcímkét. Az önkiszolgáló pultok képernyője pedig megvál­tozik – már nem kell megérinteni a képernyőt, hiszen az a legújabb technológiának köszönhetően már az ujj közelségét is érzékeli, így gyakorlatilag a képernyő fölött, a levegőben mutogatva intézhetjük az összes teendőt.

5. Eltűnhetnek a vízumok

Nagyon sok ország van bajban, mindegyik abban reménykedik, hogy a járvány után a beinduló turizmus eljut hozzájuk is. Ezt pedig különböző támogatá­sokkal lehet elérni, az egyik legké­zenfekvőbb, hogy ha van, akkor el kell törölni a pluszkiadásokat és ügyintézést jelentő vízumkötele­zettséget. Ha ez nem megy, akkor legalább egy egyszerűbb, online regisztrációra lehet cserélni. Bizo­nyított tény ugyanis, hogy azok az országok, amelyek eltörölték a vízumot, sokkal népszerűbbek let­tek a turisták körében, sokszor két számjegyű növekedést hozott az in­tézkedés már az első évben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?