Rómában zavargások voltak a kijárási tilalom miatt

koronavírus Róma

Utcai csatatérré változott Róma belvárosának legnagyobb tere, ahol szélsőjobboldali csoportok a koronavírus-járvány miatt bevezetett kijárási tilalom ellen tüntettek vasárnapra virradó éjszaka.

Az Új Erő nevű szélsőjobboldali mozgalom az „egészségügyi diktatúra” és a Rómában éjféltől reggel öt óráig tartó kijárási tilalom ellen tiltakozott. A helyszín a Piazza del Popolo tere volt a város központjában.

A tetőtől talpig feketébe öltözött, arcukat eltakaró tüntetők pontosan éjfélkor zöld, fehér, piros színű tűzijátékkal indítottak, majd rátámadtak a rendőrökre. Füst- és papírbombákat dobáltak, járműveket rongáltak meg, az utcai összetűzések több mint egy órán keresztül tartottak, és a város több kerületére átterjedtek, ahol fiatalok kövekkel támadtak az utcákat a korlátozások miatt lezáró rendőrökre, vagy rollereket hajítottak rájuk.

Tíz tüntetőt vettek őrizetbe, több rendőr megsérült.

Pénteken Nápolyban is a rendőrökkel való összecsapásba torkollott a járvány miatti korlátozások ellen meghirdetett demonstráció.

Az Il Messaggero című római napilap úgy vélte, a fővárosban komoly veszély fenyegeti a közrendet a koronavírus-járvány miatti gazdasági és társadalmi feszültségek miatt.

Luciana Lamorgese belügyminiszter elismerte, hogy „nehéz ősz” ígérkezik. Korábbi kijelentéseiben azonban hangoztatta, hogy szándékosan erőszakos, szervezett megmozdulásokról volt szó, amelyeknek „semmi köze a nehéz gazdasági helyzet miatti polgári tiltakozáshoz, a vállalkozók és dolgozók aggodalmainak jogos kifejezéséhez”. Lamorgese szerint nem „normális emberek” vonultak utcára, Nápolyban a tüntetést a helyi bűnszervezet a camorra rendezte.

Az államfő, Sergio Matterella egyeztetésre hívta a nemzetbiztonságért felelős hatóságok vezetőit.

Giuseppe Conte miniszterelnök – a szombat esti sajtótájékoztatóját az utolsó pillanatban lemondta, és vasárnap estére halasztotta az újabb szigorítások bejelentését.

Sajtóértesülések szerint a kormány azt tervezi, hogy elrendeli a kereskedelmi és vendéglátó egységek este hat órai bezárását, és legalább egy hónapig korlátozza a tartományok közötti közlekedést. Az ország ilyesfajta lezárását a tartományi kormányzók ellenzik, súlyos gazdasági és társadalmi következményektől tartva.

A koronavírus-járvány olaszországi görbéje jelenleg napi húszezer újonnan azonosított fertőzöttnél tart, napi százötven halálos áldozattal. A hatóságok szerint az újabb szigorításokkal elkerülhető, hogy ezek a számok karácsony időszakára két-háromszorosukra emelkedjenek. Az egészségügy azonnali és országos zárást sürget, azt hangoztatva hogy több kórházban már a mentőautókban helyezik el az ágy nélkül maradt betegeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?