Obama szerint Trump teljesen elszúrta a járványkezelést

Barack Obama

Donald Trump amerikai elnök teljesen elszúrta a koronavírus-járvány kezelését – jelentette ki egy floridai kampányrendezvényen Joe Biden demokrata párti elnökjelölt mellett korteskedve Barack Obama előző elnök szombaton.

„Nyolc hónappal a járvány kezdete után az új esetek száma még mindig rekordokat dönt” – állapította meg Obama, hozzátéve, hogy a világjárvány kezelése bármelyik elnöknek nehéz lett volna, de abszurd bármi mást gondolni, mint, hogy a jelenlegi kormány teljesen elszúrta a dolgot.

Az egészségügyi okokból autós gyűlésként megrendezett kampányeseményen a volt elnök megismételte Biden állítását, miszerint a republikánus elnöknek továbbra sincs semmilyen terve a járvány elleni küzdelemre.

„Donald Trump nem fog hirtelen egyszer csak megvédeni minket. Arra sem képes, hogy a legalapvetőbb óvintézkedéseket megtegye, hogy saját magát megvédje” – utalt Obama arra, hogy maga Trump is elkapta a vírust. „Azt sem ismeri el, hogy probléma van” – reagált a demokrata párti politikus arra, hogy Trump szerint a választás másnapján már szó sem fog esni a járványról.

Barack Obama 2008-ban és 2012-ben is nyerni tudott Floridában, Hillary Clinton viszont 2016-ban itt vereséget szenvedett Trumptól. „Kétszer választottál meg engem, Florida. Most arra kérlek, hogy válaszd meg Joe-t” – mozgósított a délkeleti államban a volt amerikai elnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?