Panaszkodnak a vállalkozók: nem kell bezárni, nyitva tartani viszont nincs értelme

vállalkozók

A szombattól életbe lépő szigorítások ismét megnehezítik a vállalkozók életét. A munkaügyi minisztérium állítja, hogy az általuk kínált anyagi támogatás segíthet átvészelni a legnehezebb időszakot, de ebben többen kételkednek. A zárvatartás kérdéséről olvasóink is nyilatkoznak.

A kormány csütörtökön hozott megszorításai az üzleteket és szolgáltatásokat ezúttal ugyan nem érintették, vagyis ezek az eddigi szabályok szerint tarthatnának nyitva. A szombattól érvényes kijárási tilalommal kapcsolatos szabályok miatt azonban a jelentős részüknek nem lesznek ügyfelei, aki ugyanis betérne egy olyan üzletbe, amely nem szerepel a kormány által kiadott határozatban felsorolt kivételek (pl. élelmiszerüzletek, gyógyszertárak, benzinkutak, drogériák, ruhatisztítók, autójavítók stb.) között, az hatalmas büntetést kockáztat.

Nyitva is, meg nem is

„A kormány döntése az érintett üzletek számára gyakorlatilag egyenlő a bezárással, ha nem lesznek ügyfeleik, semmi értelme annak, hogy nyitva tartsanak, hiszen ha nem zárnának be, azzal tovább növelnék a veszteségeiket”

– nyilatkozta Daniel Krakovský, a Szlovák Kiskereskedők Kezdeményezésének (ISKM) az elnöke.

Szerinte az érintett kereskedők nagy része így a bezárás mellett dönt.

„A kormány így szeretne megszabadulni a felelősségtől, vagyis, hogy a döntése által okozott károkat ne kelljen megtérítenie a kereskedőknek, annak ellenére, hogy ez utóbbiak gyakorlatilag minimum kilenc napig egyetlen ügyfelet sem fogadhatnak, és a későbbiekben is jóval kevesebb vásárlóra számíthatnak”

– tette hozzá Krakovský.

Úgy véli, a kiskereskedők kárpótlásánál az államnak a cseh példa alapján kellene eljárnia, nyugati szomszédunknál ugyanis az állam a kiskereskedők bérköltségeinek a 100 százalékát fedezi, és az előző két hónap bérleti díjait is magára vállalta.

„Ami biztos, hogy az állam jelenlegi támogatása nem elegendő”

– vallja Krakovský.

Daniel Krakovský

Olvasóink tapasztalata

A kiskereskedelmi szövetség aggályait lapunknak alátámasztották olvasóink is, akiket a szombattól érvényes kijárási tilalom anyagi szempontból különösen rosszul érint.

Bianka például egy szépségszalonban dolgozik. A korlátozások ugyan lehetővé teszik, hogy a szalon nyitva tartson, azonban a kijárási tilalomban felsorolt kivételek közt nem említik ezeket az intézményeket. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy ha vendégeket fogadna, akkor komoly bírságot kockáztatna.

„Mi értelme az egész nyitvatartásnak, ha a vendégek fogadásáért büntetést kaphatunk? Így biztosan be kell zárnunk, feleslegesen járnék be dolgozni”

– nyilatkozta lapunknak Bianka. 

Egy másik olvasónk, Sándor egy somorjai zenei klubot üzemeltet. Az intézkedésekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: elfogadja, hogy a helyzeten valahogy változtatni kell, de ennek a megoldásnak szerinte sincsen értelme.

„Teljesen jó ötletnek tartom, hogy mindenkit leteszteljenek. Én magam is részt veszek, és mindenkinek ezt tanácsolom. Azt azonban nem értem, hogy mi értelme lenne nyitva tartanunk, ha a vendégek úgy sem jöhetnek. Szerintem sokkal kézenfekvőbb lenne, ha a kormány két hétre bevállalta volna a teljes lezárást. Ez idő alatt mindenkit letesztelnének. Aki beteg, vagy nem hajlandó tesztre menni, valóban maradjon otthon, akiknek viszont negatív a tesztje, az mozoghasson szabadon, ne legyen korlátozva. Jó megoldás lehetne például, ha az étteremben, a kávézóban, vagy az edzőteremben a belépés előtt felmutatná a negatív teszteredményt”

– mondta Sándor.

Lesz támogatás?

A kereskedők aggodalmait osztják a szakszervezetek is.

„Az elkövetkező időszakban tovább nőhet az állástalanok száma. Minden attól függ, milyen támogatásra számíthatnak a vállalkozások az államtól”

– mondta el Martina Nemethová, a Szakszervezetek Szövetségének (KOZ) a szóvivője.

„A vállalkozók élhetnek majd a kibővített Elsősegély plusz állami támogatási program nyújtotta lehetőségekkel, amelyeket pár napja mutattunk be”

– nyilatkozta Milan Krajniak munkaügyi miniszter. 

Milan Krajniak

A kérdésre, hogy sok vállalkozó attól tart, ha nem zárnak be, nem jutnak hozzá akkora támogatáshoz, mint ha bezárnának, Eva Rovenská, a munkaügyi tárca szóvivője azt válaszolta: az új programnál is érvényes, hogy a bevételkiesésre is igényelhetnek támogatást. A vállalkozásoknak nyújtott támogatásokról Krajniak szerint a www.pomahameludom.sk honlapon tájékoztatnak, itt teszik majd közzé várhatóan november folyamán az Elsősegély plusz programmal kapcsolatos összes fontos részletet is. 

Nagy Roland
Molnár Iván

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?