Hogyan vehetjük rá a gyerekeket arra, hogy elszakadjanak a képernyő elől?

internet

Néha az az érzésünk, hogy a gyerek mást sem csinál, csak az interneten lóg? Sajnos, amennyi előnye van az állandó online jelenlétnek, legalább annyi a hátránya is. De hogyan vehetjük rá a gyerekeket arra, hogy néha elszakadjanak a képernyő elől?

Tanuláshoz

Sok helyen a tanulás nagy része is online folyik, így magyarázzuk el nekik, hogy néha a gépnek, a szemnek és az internetnek sem árt, ha pihen. A gyerekek ezt megértik, sőt, ha sokat bámulják „unalmas” dolog miatt a képernyőt, érzik, igényük van más cselekvésre is. Kínáljunk nekik alternatívákat, játsszunk velük, szervezzünk közös programokat.

Megszabni az időt

Kérdezzük meg a gyerekektől, mennyi időt szeretnének online vagy számítógépes játékkal tölteni. Meglehetősen reális időt fognak mondani. Játék közben azonban elveszítik az időérzéküket, ezért van az, hogy ha fél órára ülnek a képernyő elé, könnyen lesz belőle akár kettő is. A mi dolgunk betartatni az időkorlátot. Állítsunk be figyelmeztető jelzést, így nem fogunk elfeledkezni róla.

Amennyi játék, annyi segítség

Ez egy olyan aranyszabály, amivel könnyen a felére csökkenthetjük a gyerekek online jelenlétét. Ha egy egységnyi szórakozásért ugyanannyi munka (takarítás, pakolás, házimunka) jár, akkor kétszer is meggondolják, hogy mennyi időt töltenek a számítógép előtt. Ráadásul az extra segítség nekünk is jól jöhet.

Szülői felügyelet

A szülői felügyelet nagyon fontos, minden szempontból. Ne csak az időkeretet szabjuk meg, néha váratlan időpontokban nézzünk bele a gyerekek telefonjába. Ne hagyjuk, hogy le legyen kódolva (ha mégis, tudjuk, mi a kód). Fontos, hogy tisztában legyünk azzal, milyen tartalmak érdeklik a gyerekeinket, hogy milyen alkalmazásokat használnak, hogy milyen a kapcsolatuk az osztálytársaikkal. Így számos problémát időben megelőzhetünk, például az iskolai bántalmazást.

Beszélgetni a veszélyekről

De ne csak ellenőrizzünk, hanem beszélgessünk is a veszélyekről. Arról, hogy mi mindennel találkozni az interneten, hogy hogyan lehet ezek ellen védekezni. Nem a teljes tiltás a megoldás – akkor csak még izgalmasabb lesz a tilosban járás –, hanem az, ha nyíltan beszélgetünk velük arról, mi mindenre kell odafigyelni. Ez egy olyan terület, amivel még csak most ismerkedünk, éppen ezért nem lehet félvállról venni és hagyni, hogy a gyerek maga fedezze fel.

Ragadós a példa

A jó példa ragadós, ahogy a rossz is. Ezt már nagyon sokszor megírtuk mi is, de nem lehet elégszer hangsúlyozni. Ha a gyerek azt látja, könyv van a kezünkben, ő is olvasni fog. Ha a telefont nyomkodjuk állandóan, akkor nem várhatjuk el tőle, hogy ő ne legyen kíváncsi rá, hogy ne használja. Éppen ezért, ha azt szeretnénk, hogy a gyerekünk valamilyen legyen, legyünk olyanok mi is. Mert a szülői példa ragadós, azt másolják.

A teljes írás a Gyerekbarát mellékletben jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?