A koronavírus-fenyegetés dacára megszervezte évente esedékes kirándulását a jányoki nyugdíjasok klubja.
A helyszín kiválasztását nem befolyásolta a terjedő betegség keltette feszültség, jól felfogott meggyőződés szerint hazai tájak meglátogatását helyezte előtérbe augusztus huszadikán. Körmöcbánya, a bányavárosok leghíresebbje volt az úti célunk. Ékkövei voltak a történelmi Magyarországnak a bányavárosok, állítólag Mátyás király korában Körmöcbánya lakossága nagyjából megegyezett Pozsony háromezer főnyi lakosságával, és tárnái évente százötven kilónyi színarannyal gyarapították a királyi kincstár bevételét. Egész Európában elfogadott fizetőeszköz volt a körmöci aranytallér, garantáltan tizenkét karátos aranytartalmával. Állta a versenyt a három egész háromtized grammos velencei zechinóval. Négygrammos súlyt föltételezve, ötven-, hatvanezer szépen csengő tallért fialt Körmöcbánya pénzverdéje – évente! (Amíg a gyengébb kezű uralkodóktól haszonbérbe meg nem szerezték az egyre befolyásosabb főurak, de az már egy másik fejezet.) Megérkezve természetesen bányalátogatással kezdtük Körmöcbánya látványosságainak megtekintését. Bányászszakértő felügyelete alatt, sisakra erősített bányászlámpák fényében indultunk a föld alatti világ felderítésére. Kvarc- és vastartalmú kőzetekbe vájt aknában, régi sínpár között botladozva araszoltunk a régen használaton kívüli, turisták számára rendbe rakott bányában, és vezetőnk szavait elkapdosva kiderült, manapság Körmöcbánya aranyhozama a nullával egyenlő. Hangjában mégis bizakodás csendült. – Van itt arany, tonnaszám! Mint mondta, kanadai részvénytársaság szerezte meg a feltárás, a kitermelés jogát… A legolcsóbb, környezetet súlyosan károsító, ciános eljárást föltételezve. Papírbankókban, meg szabad természetben tárolt ülepítőkben vagonszám sorsára hagyott ciánoldatban üzletelünk a világpiacon egyre keresettebb arany ellenében. Ezek szerint idehaza még nem fejeződtek be az épületes üzletkötések. Máris elegem lett a bánya áporodott levegőjéből, de emlékbe egy saját kezűleg vert körmöci tallér készítését nem hagytam ki. – Csak erősen odacsapni – biztatott az emléktárgyakat árusító fiatalember. – Azon már ne múljék – markoltam meg az üllőn heverő nagykalapácsot. Ütésemre szerterepültek az éremverés kellékei, szegény kirándulótársunkat alaposan bokán verte valamelyik elszabadult kellék, szabódva kértem Annuskától bocsánatot. Legfőbb ideje volt békésebb elfoglaltság után nézni, a vártemplom meglátogatása következett. Monumentális épület, híven tükrözi Körmöcbánya egykori gazdagságát, bármely nagyváros büszkesége lehetne az a történelmi hagyatékban bővelkedő katedrális. Némi csendes elmélyedés után az óváros sétálóutcáját jártuk. Vendéglők, boltok, emléktárgyakat kínáló sátrak, színvonalas turistacsalogatók, ottjártunkkor szembetűnőn gyér látogatottsággal. Kellemes környezetben gyorsan múlik az idő, közös fotót készítettünk a Szentháromság-szobránál, megebédeltünk egy romantikus, sziklabércek alatti vendéglőben, és már jócskán a délutánt fogyasztva indultunk Garamszentbenedekre. A templomban idegenvezetőként mellénk szegődő tisztelendő úr korrekt magyarázata szerint átfogó képet kaptunk a hatalmas templom múltjáról, és még a kiemelten kevés számú vallási kegyhelyen látható, Krisztus vércseppjét tartalmazó ereklyét is bemutatta. Igyekezett az atya kedvünkben járni. Talán felemelő szándékkal, néha István királyunkat Salamonnal helyettesítette az ezeréves egyház alapítójaként, köszönet illeti, emlékezetessé tette Garamszentbenedek látogatását. Élményekben bővelkedő napot töltve, kényelmes járművünkben hazafelé tartva szívembe zártam a kellemes útitársak, az idegenvezetőnk, Szerda Tamás, a szervezők, Gutlébert Margit és Berner Lajos által jól választott helyszínt. Körmöcbánya és Garamszentbenedek meglátogatása fölért egy zsáknyi, ha nem is körmöci, de saját veretű tallérral. Csodás tájaink, történelmi értékeink vannak, azokat látni kell!
Gazdag József, Jányok
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.