Elszántság és türelem

Moravský László (Képarchívum)
ALSÓSZELI |

“Ott kezdődik a nagyemberség, hogy az ember észreveszi, hogy mások is élnek a földön őkívüle, és amit tesz, úgy teszi, hogy nemcsak magára gondol, hanem másokra is.” Ez a Szabó Magda-idézet a Moravský László plazmafizikussal, akadályfutóval folytatott beszélgetésem után jutott az eszembe.

 

Esős október délután van, még sosem jártam a pozsonyi Comenius Egyetem Matematika-Fizika Karán, időbe telik, míg megtalálom a megfelelő pavilont. Moravský László szívélyesen fogad, gyorsan megmutatja az előadótermet, ahol tanít, majd az irodájában csokival és hellyel kínál. Közvetlen, egyszerű és szerény, mint mindig. A sport révén ismerjük egymást néhány éve, most viszont először a szakmájáról kérdezem. Futtában elmondja, éppen Moszkvába készül, előadást fog tartani az Nemzeti Kutatási Nukleáris Egyetemen. Amikor felteszem a kérdést, mivel telnek az egyetemen a mindennapjai, hosszasan, részletesen elkezd mesélni. Időnként kicsit úgy érzem magam, mintha az előadóteremben ülnék egy érdekes előadáson. 

A kutató

Moravský László munkaideje egy részét azzal tölti, hogy a kutatásokra elnyert pályázatot megvalósítsa. “Legtöbbször apróbb gépek, alkatrészek vásárlását intézem, hogy a laboratóriumban folyó kutatómunkát folytathassuk. Jelenleg a kőolajszármazékok elemzésével foglalkozunk. A moszkvai egyetem egy kutatócsoportjával egy közös projektet készítünk elő, amelynek az a célja, hogy a kőolajat megtisztítsuk a szennyeződésektől. Ahhoz, hogy a szennyeződést ki lehessen mutatni a nyersolajból, speciális gépekre, úgynevezett spektrométerekre van szükség. Mivel nálunk az egyetemen vannak ilyen berendezések, ezért minket szólított meg a kutatócsoport. Azokra a szennyeződésekre próbálunk fókuszálni, amelyek klórt és ként tartalmaznak. Miután mi kiderítettük, hogy milyen szennyeződések vannak az olajban, a kémikusok ki tudják szűrni és vonni azokat. Minél kisebb a szennyeződés, annál jobb minőségű a kőolaj, így a felhasználáskor kevésbé rongálja a gépjárművet. Amelynek magas a klórtartalma, az nagyon savas közeget hoz létre és erősen korrodáló hatása van. Ezen kívül ftalátok, vagyis a műanyagok alkotórészeinek mérésével is foglalkozunk. Nagyon gyakran megtalálhatóak a játékokban. Azért lehetnek veszélyesek, mert befolyásolhatják a hormonális fejlődést, hatásuk lehet az érrendszerre, az elhízásra és a termékenységet is tudják befolyásolni. Ezért rendkívül fontos, hogy ezeket az anyagokat ki tudjuk szűrni. Igyekszünk megakadályozni, hogy játékok gyártására használják, illetve lehetőleg minél kisebb mennyiségben legyenek jelen a tárgyakban” - magyarázta Moravský László. A továbbiakban elmondta, a ftalátokat máshol is használják. A róluk szerzett információkat fel tudják használni más anyagok vizsgálatánál is, például szájrúzsok alkotóelemeinél. “Ennek akár bűncselekmények kivizsgálásánál is fontos szerepe lehet, ha egy adott esetben nincs ujjlenyomat. A szájrúzs alkotóelemeinek összetételéből meg lehet állapítani, melyik cég gyártotta. Kizárásos alapon ki lehet deríteni, hol árulják az adott terméket, ki vásárolhatott olyat, és ezzel akár a bűnöző nyomára is bukkanhatunk. Ugyanez megvalósítható a tollak esetében, ahol a tinta összetételét tudjuk megvizsgálni” - részletezte a kutató. Egy másik szakterület, ahol a spektrométereket használják, az elektromos gázkisülések során keletkező plazma vizsgálata, amelynek jótékony hatásai vannak az emberi szervezetre. “Egyebek mellett a véralvadás elősegítésére, vagy a bőrgyógyászatban az élesztőgombák irtására használják a plazmát. Mi arra vagyunk kíváncsiak, hogy a plazmából mely részecskék vesznek részt ezekben a folyamatokban és hogy melyek vannak jótékony hatással az emberi szervezetre, illetve mely részecskék károsak” - fogalmazott. Moravský László emellett az úgynevezett plazmaceruza fejlesztésén is dolgozik, amelyet a már említett élesztőgombák irtására lehet használni. A plazma összetételének behatóbb megismerésén fáradozik több éve. Ez egy teljesen önálló projekt, a jelenlegi ismeretek alapján rajta kívül senki sem foglalkozott ezzel az általa felállított módszerrel. Elmondása alapján dr. Horváth Gábornak köszönheti, hogy a Comenius Egyetem Matematika, Fizika és Informatika Kar Kísérleti Fizika Tanszékének tanársegéde, általa került a tanszékre, és ő volt az, aki a plazmaceruzák világába bevezette. “Miután ő elhagyta az egyetemet, én vettem át a plazmaceruzával való kísérletezést, előtte ugyanis a Titán légkörének a szimulációjával foglalkoztam. A plazmaceruzák vizsgálata egy állandóan visszatérő elfoglaltság, amit gyakran félre kell tenni más feladatok miatt. Most például a távoktatás vesz el rengeteg időt, hiszen az összes előadást, gyakorlatot online formában kell elkészíteni. Tavasztól mostanáig közel három hónapig nem voltunk bent az iskolában, a laboratóriumi munkával le kellett állnunk. Ehhez jönnek még az adminisztratív feladatok, amelyek ugyancsak sok időt elvesznek a kutatástól” - tette hozzá. 

A sportoló

A plazmafizikus, ha ideje engedi, hobbijának, a futásnak hódol. Azon belül főként akadályfutó versenyekre jár, de gyakran vesz részt maratoni, jótékonysági vagy más futóversenyeken. A kérdésre, hogy miért éppen a futás lett a hobbija, azt felelte, ez a legolcsóbb, legegyszerűbb sport, amelyet egyedül el lehet kezdeni. “Volt egy időszak az életemben, amikor túlsúlyos, közel száz kiló voltam. Meguntam ezt az állapotot, így elkezdtem futni. Eleinte 300-400 méter után mindig meg kellett pihennem, de fokozatosan emeltem a megtett távot. Hetente kétszer-háromszor jártam futni. Az első időszak nagyon nehéz volt. Az volt a célom, hogy lefogyjak, aminek az első 2-3 hónapban alig volt eredménye. Igyekeztem mellette diétázni is. Jó ideig komolyabb futócipőm sem volt még akkor. Ismerek olyan embereket, akik azzal kezdték a sportolást, hogy drága felszerelést vásároltak teljesen feleslegesen, mert rövid időn belül rájöttek, hogy mégsem nekik való a futás. Én teljesen az ellenkezője vagyok ennek. Először futottam rendszeresen két évig, majd utána kezdtem vásárolni jobb minőségű futócipőt, futóruhát. Részt vettem néhány rövidebb versenyen, majd 2013-ban az első 10 km-es futamot is teljesítettem a Felsőszeli 10-es elnevezésű versenyen. 2014-ben felfigyeltem a Spartan Race versenyre, nagyon megtetszett. Megnéztem róla néhány videófelvételt és azt láttam, hogy voltak többen is a versenyzők között, akik szintén túlsúlyosak, ezért úgy döntöttem, kipróbálom” - mesélt a kezdetekről. 

Évente 1000 km, 25-30 érem

2015 januárjában egy téli futamon indult először az akadályokkal nehezített terepfutáson, és abban az évben összesen hat ilyen versenyen vett részt. A következő évben kipróbált egy közel 45 kilométeres és egy hat órás futamot is, emellett pedig több 5, 13 és 21 kilométeres futamot is lefutott. Az úgynevezett trifecta érmet, amelyet az kap meg, aki egy hétvége alatt teljesíti mind a három távot, 2016-ban háromszor, 2017-ben és 2018-ban ötször, 2019-ben pedig hatszor szerezte meg. Idén öt ilyen érmet szeretett volna begyűjteni, de a vírusjárvány miatt erre nem lesz lehetősége. “2016 óta minden évben lefutom az ultra futamot, amely nagyjából 50 kilométeres táv több mint 60 természetes és mesterségesen felállított akadállyal, több mint 3000 m-es szintemelkedéssel. Ezekből évente csak egyet rendeznek Közép-Európában. Nagyon szeretem ezeket a versenyeket, nagyjából 10-12 órát vesznek igénybe, ezért jól be kell osztani az erőt. Hogy ne legyen unalmas mindig ugyanazokon a futamokon indulni, idén kipróbáltam a 4, a 12 és a 24 órás Hurricane Heat-et, amely csapatverseny. Szellemileg és fizikailag is van még hova fejlődni, hiszen még ennél is van feljebb, mégpedig a 60 és 72 órás futamok. Egyszer szeretném azokat is kipróbálni.” 

Elszántság 

 

 

Moravský László szerint főleg elszántság kell a versenyekhez. “Kell egy cél és egy döntés, hogy tudjam, mit akarok csinálni. Ha megvan az elhatározás, nem gondolja meg magát az ember. Ha ott vagyok a futamon és azt érzem, hogy fáj, mindig felidézem, miért kezdtem el csinálni. A testi fájdalmat ki lehet bírni, pár nap, esetleg egy hét után az ember felépül az izomlázból, de a siker és az öröm örökre megmarad. Ha viszont valaki közben feladja, talán egész életében bánni fogja. Sokan úgy állnak hozzá, hogy már az elején eldöntik, hogy úgysem fogják bírni végigcsinálni, és ez általában így is alakul. Milyen cél az, amelyen időközben változtatunk?” A versenyek előtt a futó szerint nagyon fontos az alapos felkészülés. Úgy véli, aki az edzéseken rendszeresen próbára teszi a testét és az elméjét, annak ez hasznára válik a versenyen, mert emlékezni fog arra, hogy az edzésen is kibírt egy bizonyos terhelést, így a versenyen is ki fogja bírni. ”Ezeken a nehéz futamokon a csapattársak is segítenek. Lélekben is biztatjuk egymást, és hatalmas pluszerőt ad, ha látjuk, hogy a társunk is ugyanúgy küzd mellettünk. Ő adja nekünk az erőt, mi meg neki. Közös támogatással mindent el lehet érni. Mivel összedolgozunk, mindnyájan elérjük a célunkat. Az a szép benne, hogy talán akkor látjuk egymást életünkben először, lehet, hogy utoljára, mégis egy szoros kötelék, bajtársiasság alakul ki bennünk egymás iránt. Rengeteg olyan negatív hozzáállású emberrel találkozom, aki úgy gondolja, minden rossz, ami az életben őt éri, tőle független, a körülmények okozzák és nem tesz semmit annak érdekében, hogy a dolgok megváltozzanak vele kapcsolatban.

Pedig nincs az a helyzet, amelyből nem lehetne felállni.

Amikor elkezdtem, nekem is nagyon nehéz volt, de mindig azt tartottam szem előtt, hogy ha abbahagyom, akkor visszaesek ugyanoda, ahol voltam. Kicsit mindig ki tudjuk tágítani a határainkat. A test mindent kibír, csak jó fej kell hozzá, amely adja a parancsokat. Nem könnyű, de aki valóban szeretné, az el fogja érni, amit szeretne. Hat éve vagyok tagja a spartan közösségnek. Jó néhány embert ismertem, aki nagyon jó sportteljesítményre volt képes, mégis 2-3 év után abbahagyta. Nekem az elsődleges célom, hogy mindig saját magam győzzem le. Természetesen ha jó helyezést érek el, az mindig jólesik, de azért csinálom, mert szeretem csinálni. Mindig megnézem a legjobb versenyző teljesítményét. Ha az én időm nem rosszabb, mint az ő idejének a másfélszerese, akkor elégedett vagyok. A hosszabb futamokon, amikor 10-12 órát töltünk a pályán, akkor van idő gondolkodni. Nagyon sok jó ötlet jut az eszembe ilyenkor a munkámmal kapcsolatban, de az előttem lévő akadályokat is megtervezem fejben. Mindig próbálok pozitívan állni hozzá, és kis célokat magam elé tűzni. Ha tudom, hogy nyolcszor kell felfutni a hegyre, akkor nem mindjárt a nyolcadikra gondolok, hanem arra, hogyan fogok feljutni az elsőre. Ha az megvan, egy újabb kis célt tűzök ki magamnak és igyekszem csak arra koncentrálni. Inkább arra gondolok, mi az, ami már megvan, nem arra, mi vár még rám. A sok kis célból végül megszületik a nagy cél. Mindig az út tesz boldoggá, amikor a futamon vagyok. Minden egyes megtett lépés közelebb visz a célhoz, ez a tudat nekem bőven elég a boldogsághoz” - fejtette ki Moravský László. Elmondta, a versenyek türelemre tanítják, amelynek köszönhetően nemcsak a sportban, hanem a munkája során is tud fejlődni. Úgy véli, nagyon sok a türelmetlen ember, aki hamar feladja a céljait, mert nem bízik abban, hogy képes azokat megvalósítani.

Az edző

Moravský László igyekszik másoknak is példát mutatni és támaszt nyújtani céljaik megvalósításában. 2017 őszétől az alsószeli spartan csapat edzője. Hetente két alkalommal tart edzést 10-12 embernek. Ezen kívül a szervezési feladatokat is el kell látnia, ő regisztrálja a versenyzőket a futamokra, egy igazi közösséget alakított ki az évek során.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?