25 év

FTC

Ennyi idő telt el azóta, hogy a Ferencváros legutóbb a Bajnokok Ligája csoportkörében játszott.
25 éve 10 éves voltam, negyedikes kisdiák. Szófogadó, jól tanuló, akit azonban szülei – teljesen érthetően – fél tizenegynél jóval korábban szoktak ágyba paterolni. A kicsi Fradi-drukker azonban addig rágta a fülüket, mígnem ráállták: megfürödve, pizsamában, fogat mosva megnézheti (legalább) az első meccset.

És az milyen első meccs volt! Lisztes vezető góljával („Bent vaaan, embereeek, vezet a Ferencváros!”) és Vincze Ottó két gyönyörű tekerésével a Grasshoppers ellen, idegenben, 3:0. Pedig a sérülések miatt alig állt össze a ferencvárosi kezdő tizenegy. Addig (és gyakorlatilag azóta sem) hallottam semmit a III. kerület TVE nevű klubról, de mivel onnan rendelte vissza sebtében a Fradi Szűcs Misit, egy életre megjegyeztem, hogy létezik. Mint ahogy Simon Tibor begipszelt keze és Babatünde Fatusi mosolya is örök emlék a zürichi éjszakában. Na meg a tabella az 1. forduló után: 1. Ferencváros.

Aztán jött Pestre az Ajax, a későbbi döntős. Sokkal jobb csapat volt, Litmanen góljával vezetett is. „Ebből nagy vereség lesz” – jelentette ki apu, s a traumától megkímélendő átkapcsolta a tévét. Hosszas kérlelés után visszakatt – s amikor e sorok írója meglátta a feliratban, hogy 1:1, sírásba hajló hangon kérte számon, miért nem láthatta Nyilas Elek gólját élőben (akit egyébként is kedvelt, mert ugyanolyan nyápic volt, mint ő maga). Apunak igaza lett, jött utána még négy amszterdami gól, de akkor is: egyenlíteni tudott a Fradi a BL esélyese ellen!

A madridi 6:1 valamilyen oknál fogva nem túl éles emlék… De az Üllői úti 1:1! Ahogy Faragó Richárd ordít: „Albert, kapufa, góóóóóóól, bent van!” S ordított a kicsi Fradi-drukker is, akiről nem is feltételezték, hogy ilyen érzelmi kitörésre képes. Az a fájdalom pedig, amikor Raúl kiegyenlített, nehezen megfogalmazható. Holott a Real Madriddal ikszelt az FTC…

A Grasshoppers ellen hazai pályán csakis győzelemben gondolkodott a zöld-fehér szív, főleg, hogy a zürichiek egyenlítése után Lisztes újra a Fradit juttatta előnyhöz. 2:3-nál viszont mindenki tehetett a hátrányról, legfőképpen a kapus, Hajdu Attila szerelése, amely sohasem tetszett: lábra tapadó szoros melegítőalsó, fura kockás, naracssárgás-barnás felső. „Tudtam, hogy ebből gólt fog kapni” – jelentette ki az egyik fejes gól után a már sokat tapasztalt tízéves „szakértő” . Szerencsére az egy pont meglett (3:3), de más lett volna a Reallal egyenlő pontszámmal nekivágni az utolsó meccsnek.

Mondjuk Amszterdamban nem sok minden alakult volna másként így sem, az Ajax félgőzzel nyert 4:0-ra. Először esett meg, hogy nem tudtam a meccsben semmi katartikusat találni (amit persze még nem fogtam fel, nemhogy a szót ismertem volna). Csak azt éreztem, hogy most kevésbé izgulok, nem összeszorított tenyérrel szurkolom végig a 90 percet, sőt, még néhány almagerezdet is megeszek közben (ez „rendes” meccsnézés közben elképzelhetetlen volt, mert mi van, ha épp az a pár másodperces drukkolás fog hiányozni a zöldeknek, amikor nyúlok érte).

Aztán hiába vártam, hogy egy-két-öt-tíz év múlva ez megismétlődjön. 25-ször 365-öt kellett hozzá aludni. Most már nem fog kellenem fogat mosni a kezdő sípszó előtt, a pizsama is várhat – de az érzés, a bizsergés, a legkisebb dolognak való örülés (huhh, mienk a taccs) ugyanaz lesz. Legalábbis remélem.

Hajrá, Fradi! 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?