Čaputová szerint a legfontosabb téma az egészségügyi intézmények állapota

Zuzana Čaputová
Pozsony |

Zuzana Čaputová államfő szerint a következő napok és hetek legfontosabb témája az egészségügyi intézmények állapota lesz – jelentette ki hétfőn, miután ellátogatott a turócszentmártoni egyetemi kórházba.

Čaputová elmondta: első kézből akar információkat szerezni arról, hogyan tudnak megbirkózni a kórházak az aktuális helyzettel. „Sokat beszélünk a csehországi fejleményekről, arról, hogy közelítünk ehhez az állapothoz. Sőt, egyre gyorsabban. Ez azt jelenti, hogy az előrejelzések szerint két-három hét múlva a kórházainkban kezelt páciensek száma a több ezret is meghaladhatja. Ezért fontos, hogy milyen állapotban vannak a kórházaink és az egészségügyi alkalmazottak” – fejtette ki.

Čaputová szerint a turócszentmártoni kórházban egyelőre el tudják látni a pácienseket, de más intézményekhez hasonlóan számolniuk kell azzal, hogy a COVID-19 nem fogja elkerülni az orvosokat és más egészségügyi alkalmazottakat sem. Egyben felhívta a figyelmet, hogy Szlovákiában az összlakosságra jutó nővérek aránya feleakkora, mint például Németországban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?