Rendelőkben dolgozó orvosokkal kell feltölteni a kórházakat

koronavírus
Pozsony |

Csütörtökön 14 010 mintavétel mellett 2 075 koronavírussal fertőzött személyt azonosítottak. Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszter szerint az újonnan bevezetett szigorítások eredménye legkorábban két hét múlva látszódhat meg az adatokon.

A vírus kirobbanása óta még egyszer sem regisztráltak ennyi beteget 24 óra leforgása alatt (az eddigi rekord 1929 volt, amit szerdán jelentettek). Ez azonban nem olyan meglepő, hiszen az utóbbi hónapban jelentősen bővült a laboratóriumok kapacitása. Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök szeptemberben még arról beszélt, hogy Szlovákiában naponta legfeljebb 7500 tesztet tudnak elvégezni, ez a szám azonban mára csaknem a duplájára nőtt, és értelemszerűen minél több a mintavétel, annál magasabb lesz a fertőzöttek száma is.

A halálos áldozatok száma szintén rekordot döntött. Az egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint 11 újabb vírussal fertőzött személy hunyt el, így már 82 emberéletet követelt a megbetegedés Szlovákiában.

Már nincs zöld járás

Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszter pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: Szlovákiában már nincsen egyetlen zölddel jelölt, vagyis kevésbé kockázatos régió sem. A 79 járás közül már 72 vörösbe borult, a maradék hetet pedig narancssárgával jelölik (ide tartozik a Gölnicbányai, a Kiszucaújhelyi, a Lévai, a Vágújhelyi, az Érsekújvári, a Nagyrőcei és a Zólyomi járás). Krajčí szerint ilyen helyzetben már nincs értelme regionális intézkedéseket hozni, ezért is döntöttek országos szigorítások mellett. 

koronavírus

Borús jóslat

A tárcavezető előrejelzései nem túlságosan biztatók a következő napokra sem. A reprodukciós szám, amely azt jelzi, hogy egy fertőzött átlagosan hány további embernek adja át a vírust, jelenleg 1,3 és 1,5 között mozog. Amíg ez a szám nem csökken 1 alá, addig a következő hetekben is jelentős növekedés várható a fertőzöttek számában. Krajčí szerint a reprodukciós számot úgy lehet lecsökkenteni, ha nagymértékben korlátozzák az emberek mozgását. Az ezen a héten bevezetett intézkedések éppen erre szolgálnak, de csakis akkor működhetnek, ha az emberek komolyan is veszik őket.

„A szituáció a következő napokban sem lesz jobb, egyre több lesz a fertőzött, hiszen nem lehet egyik napról a másikra csökkenteni a számokat. A korlátozások eredménye leghamarabb két héten belül nyilvánulhat meg a fertőzöttek számában”

– tette hozzá az egészségügyi miniszter. 

Marek Krajčí

Megtelnek a kórházak

A napi fertőzöttek számához képest viszont a gyógyultak száma sajnos jóval lassabban növekszik:  csütörtökön 256 személyt nyilvánítottak egészségesnek, így 19 047 aktív fertőzöttről tudunk. Emiatt a kórházakban is egyre több a beteg, a legújabb adatok szerint jelenleg 540 személyről van szó, és közülük 464-nél már igazolták is a megbetegedést. Az intenzív osztályokon összesen 18 páciens fekszik, de sajnos már 51-en szorulnak lélegeztetőgépre. 

A körzeti orvosokat hívják

A kórházak telítettségére hívta fel a figyelmet Marián Petko, a Szlovák Kórházszövetség (ANS) elnöke is. Elmondása szerint néhány kórház működése közel áll az összeomláshoz, hiszen egyre több orvos és nővér betegszik meg.

Ezt alátámasztják Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszter szavai is, aki a pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy jelenleg 683 koronavírussal fertőzött egészségügyi dolgozóról tudnak. A helyzet továbbra is Árva (Orava) vidékén, valamint a Bártfai járásban a legsúlyosabb, ahol Krajčí szerint már „kicsúszott a kezükből az irányítás”. A tvnoviny.sk beszámolója alapján a bártfai Szent Jakab Kórház 700 dolgozója közül már több mint 100-an vannak karanténban.

Krajčíék ezért arra kérték a kisebb intézményeket, hogy alakítsanak ki külön osztályokat a koronavírussal fertőzött betegek számára, sőt, állítólag már néhány rendelőben dolgozó orvost is felszólítottak, hogy segítsék ki a kórházakat.

Marian Kollár, a Szlovák Orvosi Kamara elnöke elmondta, hogy konkrétan a losonci kórházról van szó, ahová a helyi járási hivatal általános orvosokat, valamint belgyógyászokat hívatott be. A szervezet vezetője nem kérdőjelezi meg, hogy a kórházaknak valóban szüksége van a segítségre, azonban a rendelői orvosok behívása több kérdést is felvet.

„Mi lesz a behívott orvosok dolga? Milyen jogi védelmet kapnak, ha esetleg olyan beavatkozást kell elvégezniük, ami nem függ össze a szakirányukkal? Mi lesz azokkal a betegekkel, akik a behívott orvos rendelőjébe járnak? Hogyan fogják kifizetni ezeket a szakembereket?”

– jelentette ki Kollár, majd hozzátette, hogy az egészségügyi minisztériumnak többet kellene kommunikálnia az orvosokkal, egyebek mellett ezekről a kérdésekről is.

Marian Kollár

Először a szakorvosok

Krajčí ezzel kapcsolatban elmondta: a veszélyhelyzet egyik hozadéka, hogy ilyen esetben áthelyezhetik az orvosokat azokra a helyekre, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. Attól azonban egyiküknek sem kell tartani, hogy ezekben a napokban bevétel nélkül maradnak, hiszen az állam köteles kifizetni őket.

Az egészségügyi miniszter továbbá hozzátette, az lenne a legjobb, ha a kórházakba főként a specialistákat hívnák be, hiszen az általános orvosokra igencsak nagy szükség van a koronavírus elleni harcban. Erről azonban elsősorban az egyes kórházak vezetőinek, illetve a járási hivataloknak kell döntenie. 

Orvoshoz csak telefonon

Hogy a betegek továbbra is probléma nélkül hozzájuthassanak a járóbeteg-ellátáshoz, az egészségügyi tárca arra kéri az embereket, hogy a rendelők látogatásakor legyenek rendkívül körültekintőek, és tartsák be a higiéniai előírásokat. Zuzana Eliášová, a minisztérium szóvivője sajtóközleményében hangsúlyozta: a látogatás előtt mindenképpen keressék fel telefonon az orvost, csakúgy, mint a vírus első hulláma alatt. Az orvos az ellenőrző kérdések alapján eldönti, hogy mennyire sürgős a páciens ellátása, illetve megegyezhetnek egy időpontban is.

„A távgyógyítás közegészségügyi szempontból hatékony és hasznos megoldásnak bizonyult. Éppen ezért is indokolt, hogy a telefonos konzultáció mellett az orvosok minél inkább kihasználják az elektronikus recepteket. Az elektronikus egészségügy jelentősen lecsökkenti a fertőzés veszélyét”

– tette hozzá Krajčí. 

Érdekes
teszt

Az orvost csak hívni ajánlott

  • Ha úgy érezzük, hogy a koronavírus-fertőzésre utaló tüneteink vannak (köhögés, láz, izomfájdalom, a szaglás és ízlelés elvesztése), vagy pedig kapcsolatba kerültünk egy fertőzött személlyel, mindenképpen vonuljunk házi karanténba. Folyamatosan figyeljük 
a tüneteinket.
  • Azonnal értesítsük a kezelőorvosunkat, de semmiképpen sem személyesen, hanem először telefonon, e-mailben vagy SMS-ben.
  • Egyúttal látogassunk el a korona.gov.sk nevű honlapra, ahol ki kell töltenünk egy elektronikus kérdőívet. Ide a személyes adatainkat, illetve az elérhetőségünket kell megadnunk. Az általunk megadott telefonszámra a regisztráció után legkésőbb három nappal kapunk egy azonosító számot (ez az úgynevezett Covid-pass), illetve arra vonatkozó információkat, hogy melyik mintavételi ponton tesztelnek le bennünket.
  • A Covid-pass-azonosítót fel kell mutatnunk a mintavételi ponton. Az ilyen teszteléseket az állam megtéríti.
  • A teszt eredményét legkésőbb 96 órán belül tudatják velünk. Ha az eredményünk negatív, pár napon belül értesítést kellene kapnunk a regionális közegészségügyi hivataltól az otthoni karantén befejezéséről. Ha a teszteredmény pozitív lesz, további 10 napig otthoni karanténba kell vonulnunk. Ilyen esetben a regionális közegészségügyi hivatalok felkeresnek, és meg kell mondanunk, kikkel kerültünk közeli kapcsolatba.
  • Közeli kapcsolatnak számít, ha egy fertőzöttel két méternél közelebb tartózkodtunk egymáshoz legalább 15 percig, vagy pedig fizikai kontaktusba léptünk vele.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?