Az EU szankciókat vezetett be a Navalnij elleni merényletkísérlet ügyében

Alekszej Navalnij

Az Európai Unió tiltott vegyifegyver-használat miatt korlátozóintézkedéseket vezetett be hat ember és egy szervezet ellen Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus megmérgezésének ügyében – közölte az Európai Unió Tanácsa csütörtökön.

A tájékoztatás szerint a Navalnij-ügyhöz kapcsolódóan szankcionáltak jegyzékbe vétele a vegyi fegyverek használatának és elterjedésének visszaszorítását célzó uniós korlátozóintézkedések keretében került sor.

A szankciós listára került Alekszandr Bortnyikov, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója, Szergej Kirijenko, az elnöki hivatal vezetőjének helyettese, valamint Andrej Jarin, az elnöki hivatal belpolitikai részlegének vezetője, Szergej Menyajlo, a szibériai szövetségi körzet elnöki megbízottja, Alekszej Krivorucsko és Pavel Popov, a védelmi miniszter két helyettese. Büntetőintézkedésekkel sújtották továbbá a Szerveskémiai és Technológiai Állami Kutatóintézetet, ahol nyugat-europai feltételezések szerint a novicsokot kifejlesztették.    

A vegyifegyverekkel kapcsolatos szankciók összességében jelenleg tizenöt emberre és két szervezetre vonatkoznak. Az érintettek között a csütörtökön jegyzékbe vett hat ember és egy szervezet mellett négyen a Szkripal-ügyben vettek részt, öten pedig a szíriai rezsimmel állnak kapcsolatban. A listán szerepel még a Szíriai Tudományos Vizsgálati és Kutatóközpont (SSRC), a szíriai rezsimnek a vegyi fegyverek fejlesztéséért felelős fő szervezete.

Az elfogadott korlátozóintézkedések a vagyoni eszközök befagyasztása mellett tiltják a beutazást az EU területére. Ezenkívül európai magánszemélyek és uniós székhelyű vállalkozások nem bocsáthatnak pénzeszközöket a szankciós jegyzékbe vettek számára.

Alekszej Navalnij Vlagyimir Putyin elnök egyik legismertebb bírálója. Augusztus 20-án, miután ellenzékiekkel tárgyalt és korrupcióellenes leleplező videót forgatott Szibériában, rosszul lett és kómába esett a Tomszk-Moszkva repülőjáraton. A gép egészségügyi kényszerleszállást hajtott végre Omszkban, ahol Navalnijt helyi és Moszkvából a helyszínre küldött szakemberek vették kezelésbe, majd augusztus 22-én a hozzátartozói kérésére Berlinbe szállították. Követői azt állították, hogy a politikust megmérgezték, amit az orosz szakemberek többször visszautasítottak. A Navalnij szervezetéből vett minták alapján a német hadsereg vegyifegyver-szakértői kimutatták, hogy az ellenzéki politikust az egykori Szovjetunióban kifejlesztett, novicsok típusú harci idegmérgek egyik fajtájával mérgezték meg. A német kormány a vizsgálati eredmények alapján úgy fogalmazott, hogy Navalnij ellen mérgezéses támadást hajtottak végre hazájában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?