Futással és kerekezéssel a jó kondiért

Farkasd
Farkasd |

Hagyományteremtő céllal szerveztek futóversenyt az alapiskolában, illetve családi kerékpártúrát október elején. Az intézményben így próbál-nak hasznos időtöltést találni a járvány alatt a gyerekeknek a szülőkkel közösen. 

A magyar tannyelvű alapiskolában az igazgatónő elmondása alapján nagyon jól dolgozik a szülői szövetség. Tagjai a pedagógusokkal közösen igyekeznek olyan programokat szervezni, amelyeken a gyerekek, a szülők és a tanítók is jól érezhetik magukat együtt. 

Futóverseny a suliban

Az egyik szülő, Oroszi József, aki hobbifutóként számos versenyen vesz részt, a hagyományos farkasdi vásár keretében szeretett volna futóversenyt szervezni, de a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések miatt idén nem lehetett megvalósítani a vásárt, így a futóversenyt sem. Ekkor merült fel az ötlet, hogy az iskola a szülői szövetséggel szervezzen futóversenyt. „A szülői munkaközösség Nyitra megyénél sikeresen pályázott a sporttevékenységre kiírt felhíváson, ezért úgy döntöttünk, az iskolában megszervezzük az I. Farkasdi Futóversenyt. Az óvodások és az iskolások több kategóriában versenyeztek. A résztvevők emlékérmet, a legügyesebbek értékes díjakat kaptak” – tudtuk meg Keresztesi Ildikótól, az alapiskola igazgatójától. 

Megváltozott körülmények

A koronavírus miatt nem lehet a tornatermet használni, nem lehet szakköröket tartani az iskolában, ezért próbálnak kiskapukat keresni azért, hogy megmozgassák a gyerekeket, illetve, hogy a gyerekek, a szülők és a pedagógusok közös programokon vehessenek részt az iskolán kívül.

„Nagyon fontosnak tartjuk, hogy jó legyen az együttműködés a szülőkkel, amelyet leginkább közös iskolán kívüli programokon lehet kialakítani. Bekapcsolódtunk a közlekedési minisztérium által meghirdetett Kerékpárral az iskolába felhívásba, hogy minél jobban ösztönözzük a tanulókat a kerékpározásra, és hogy megerősítsük bennük, miért jó kerékpárral közlekedni. Két héten keresztül igyekeztünk minél inkább népszerűsíteni a biciklizést. Ennek keretében október elején szerveztünk biciklitúrát egykori tanítónk, Bende Károly emlékére, aki minden évben elvitte az osztályát kerékpárral a »szeli csárdához«. A mi túránkon is ez lett volna az úti cél, de sajnos az időjárás és a sár miatt kénytelenek voltunk megváltoztatni az útvonalat. A falu utcáin kerékpároztunk, a Vág-parton elkerekeztünk Negyedig, majd eltekertünk a farkasdi kompig. Összesen 22 kilométert tettünk meg” – mondta el az igazgató, aki szeretné, ha rendszeresen tudnának hasonló túrákat szervezni. Ha az aktuális járványügyi helyzet megengedi, tavasszal a nyilvánosság számára is megrendezik a futóversenyt. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?