A „Fiatal Gazda” program eddigi tapasztalatai

Ebben az írásban, elsősorban saját tapasztalataimból merítve szeretném némileg illusztrálni, hogyan alakult idáig a „Fiatal Gazda” program megvalósítása, hogyan alakultak a támogatott fiatal gazdák vállalkozásai, milyen problémákkal szembesültek, illetve szembesülnek jelenleg, képesek voltak-e két-három év alatt megalapozni versenyképességüket és a fenntartható fejlődésüket.

A Szlovák Köztársaság 2014–2020-as tervezési időszakra szóló Vidékfejlesztési Programjában, külön fejezetbe lefektetett, „Fiatal Gazda” program megvalósítása a 2015 nyarán meghirdetett pályázati lehetőséggel indult, eléggé hangzatos propagandával, tájékoztató konferenciákkal hirdetve a nagy lehetőséget, beleértve a Szlovák Földalap kezelésében lévő földbérlés elsődlegességét. Ennek ellenére a pályázatok száma az elején aggasztóan kevés volt, elsősorban emiatt a Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökség (PPA) többször is meghosszabbította a pályázat benyújtásának határidejét. Végül 2016 januárjában, februárjában, a pályázati lehetőség határideje előtti egy-két hétben sokasodtak meg a támogatási igénylések. Végül több mint kétezer pályázat érkezett a PPA központjába. Ez a mennyiség kis híján három és félszeresen haladta meg az erre a programra elkülönített költségvetési lehetőséget. Ennek okán is, az első körben 600 pályázat lett jóváhagyva az előre kiszámítható kritériumok alapján elért pontszázalékok szerint. Akkor a PPA 13 millió euró összeggel kiegészítve a keretet, már 2016 utolsó negyedévére előre jelzett egy második felhívást, amiből persze semmi sem lett. Emellett a benyújtott pályázatok elbírálása is elhúzódott másfél évig, így leghamarabb 2017 második felétől igényelhették a sikeres pályázók az első részt, a 35 000 eurós támogatást.

Közben 2019 novemberében-decemberében, majd 2020-ban is felajánlották a támogatási lehetőséget azoknak, akik annak idején nem érték el a kellő pontszámot, feltéve, hogy továbbra is vállalják a feltételeket, amit egy szándéknyilatkozattal és több időszerű melléklet benyújtásával lehetett alátámasztani. A vállalkozásunkkal együttműködő és a PPA által megszólított fiatal vállalkozók mindegyike élt ezzel az új lehetőséggel, ugyanis közülük történetesen mindegyik folytatta a mezőgazdasági tevékenységet annak ellenére, hogy már nem számítottak az 50 ezer eurós támogatási lehetőségre. Sajnálatos módon, eközben is érezhető volt a PPA-nak a helytelenül túlbürokratizált szabályrendszere. Történetesen az erkölcsi bizonyítványt (výpis z registra trestov), egy félreérthetően megfogalmazott feltétel miatt néhányan a megadott határidő lejárta után adták be, emiatt a PPA hiánypótlás lehetősége nélkül egyszerűen elutasította a támogatási kérelem felújítását. Nem az számított, hogy az igénylő fiatal vállalkozó saját kemény munkájával már egy hosszú távúra tervezett vállalkozást épít, hanem az, hogy egy dokumentumot a megadott határidőnél későbbi dátummal kiállítva nyújtotta be.

Józan „paraszti” ésszel nehéz felfogni, hogy ha valaki egy napon bűnügyi leírások nyilvántartása alapján feddhetetlen, akkor miért nem lehet elhinni, hogy ezelőtt két-három héttel is az volt? Az viszont tény, hogy egy „nem közeli” pályázat kizárásával egy „közeli” pályázatot lehet beiktatni. Természetesen ezek ellen a kizárások ellen az adott lehetőségek keretein belül fellebbeztünk. Annak már jó fél éve, ám a PPA-tól az érintettek eddig semmilyen választ nem kaptak. Közben az idén februárban, előzetes jelzés nélkül a PPA közzétett egy, a „Fiatal Gazda” program szerinti felhívást, amelyben semmi esélyt nem kaptak azok, akik már egyszer sikertelenül pályáztak, viszont azok sem pályázhattak, akik a felhívás alapján indítottak volna új vállalkozást, mivel ezúttal a támogatási kérelemhez mellékletként be kellett nyújtani a 2019-es év könyvelési zárási és adóbevallási dokumentumait is. Ebben az esetben a pályázatok benyújtási határideje 2020. június 30.-a volt. Az idei felhíváshoz való „sunnyogó” hozzáállással szemben az a kisebbik kivetnivaló, hogy már a pályázat benyújtásakor fel kell mutatni bizonyos tevékenységet. A nagyobb gond, hogy felvetődik a gyanú, hogy azt a kevés pénzt, ami maradt erre a célra, már az előre felkészített pályázók feltételeire szabott pályázati szabályzat szerint szeretnék szétosztani.

Ami a pályázók eddigi tapasztalatait illeti, annak idején háromtucatnyi kezdő fiatal vállalkozó pályázatát készítettük el, majd azokat sikerült határidőn belül benyújtani, amiből 2017 év végéig egytucatnyi, azaz a pályázók egyharmada érte el a 85, vagy az azt meghaladó, a sikeres pályázathoz kellő pontszámot. Ebből a tucatnyiból három esett ki. Beleszámítva a 2019-es év végi és a 2020. év adta lehetőségeit, a segítségünkkel benyújtott háromtucatnyi pályázóból, három és fél év eltelte után pályázó fiatal gazdának nagyjából a 45%-a lett sikeres, kb. 20 százalékuknál mondhatni, hogy megalapozták a fenntartható fejlődésük lehetőségeit, a maradék 35% folytatja a vállalt tevékenységet. Valószínű, hogy a pályáztuk aláírása utáni 5 évre szóló kötelező vállalásaikat teljesíteni tudják, ám a hosszú távú fejlődési lehetőségeik még bizonytalanok. A mi fiatal ügyfeleinkből egy, a tehenészettel foglalkozó ütközött a fejlődését fékező problémával. Történetesen azzal, hogy az ún. standard vállalások normáival átszámított tételek nem haladhatják meg felső, az 50 000 euró határértéket. Ez a tehenészetben maximum 18 db tehenet jelent. Ezt a saját állománya szaporulatából szeretné növelni, ám ezt még legalább két évig nem teheti, mert a „norma” nem engedi. Ebben az ügyben konzultáltam a PPA elbírálóival, megtudtam, hogy Szlovákia-szerte már akad több ilyen példa is, de nem tehetnek semmit, mert ilyen az előírás. Abban egyetértettünk, hogy ezt mindenképpen orvosolni kellene, de ez magasabb körök kompetenciájába tartozik. Ami az Szlovák Földalaptól, a „Fiatal Gazdák” számára előnyösen bérelhető mezőgazdasági területeket illeti, jelenleg még egy fényévnyi távolság van az előírásokkal is alátámasztott lehetőségek és a megvalósíthatóság között. Ugyanis egyelőre a földbérletet kérvényező fiatal gazdáknak csak a töredéke jutott valójában némi területhez, ám találkoztunk olyan esettel, amikor a már szerződéssel is alátámasztott, a földalap által már kiállított, és a fiatal bérlő által kifizetett bérleti díj ellenére sem adják ki az eddigi használók a területet arra hivatkozva, hogy ugyanazon területeket ők is használják és fizetik a bérleti illetéket. Vajon ki és mikor dönti majd el, hogy kinek van igaza?

Ezek a mi tapasztalataink természetesen csak töredékei az országos tapasztalatoknak. Várhatóan lesznek majd országos, de EU-s szintű felmérések a „Fiatal Gazda” program eddigi tapasztalatairól, amire nagy szükség lenne még a következő tervezési időszak feltételeinek jóváhagyása előtt. Ugyanis ezen a téren is van nem kevés javítanivaló.

Varjú János, a Varjú Consulting tanácsadói iroda tulajdonosa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?