Ismét rekordmagas az egy nap alatt regisztrált fertőzöttek száma Szlovákiában

koronavírus

12 502 kiértékelt minta mellett 1 929 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak szerdán Szlovákiában – tájékoztatott erről Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő Facebook-oldalán még a hivatalos számadatok közzététele előtt.

„Két rekord: 1 929 ember 12 502 teszt mellett” – kezdi a bejegyzést a kormányfő, amelyben azt írja, továbbra is drámaian, az elmúlt héthez képest 63 százalékkal nőtt a hazai koronavírus-fertőzöttek száma.

„Higgyék el, a Sme rodina, a Za ľudí vagy az OĽaNO pártból senkinek sem okoz örömet a szolgáltatások vagy az élet örömeinek korlátozása. Önökhöz hasonlóan mi is szeretnénk mihamarabb kilábalni belőle. Jelenleg azonban a járványbizottság szakértői véleménye, és nem a sarlatánok mellett állunk, akik számára még ezekben a nehéz időkben is fontosabb a saját sikerük, mint a közös érdek” – írta.

„Személy szerint félek az SaS párt által is terjesztett téveszmék pusztító következményeitől” – állítja Matovič, aki szerint Richard Sulík pártja „cinikus” módon próbál új szavazatokat szerezni.

Mint írja, attól tart, hogy a Marian Kotleba (ĽSNS) által meggyőzött, a szájmaszk viselését elutasító személyekhez csatlakoznak a Sulík tévhitei által megvezetett emberek. „A végén pedig nem használ semmilyen óvintézkedés, és a pánik közepette néhány héten belül muszáj lesz mindent teljesen bezárni” – tette hozzá.

Dva rekordy: 1 929 ľudí pri 12 502 testoch, to je naďalej dramatický rast - 63% voči minulému týždňu.

Toto sú foto (hn)...

Közzétette: Igor Matovic – 2020. október 15., csütörtök

 

Az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI) weboldalán közzétett adatok szerint a gyógyultak száma is nőtt – a tegnapi nap folyamán újabb 217 személyt nyilvánítottak egészségesnek, így Szlovákiában már 6 926-an épültek fel a betegségből.

Amint arról korábban mi is beszámoltunk, újabb öt személy vesztette életét, így a koronavírus hazai áldozatainak száma 71-re nőtt.

A betegséggel összefüggésben 509 személyt kezelnek kórházban, 424 esetben már igazolták a koronavírus-fertőzést. 18 beteget az intenzív osztályon kezelnek, 49 mesterséges lélegeztetésre szorul.

Eddig összesen 580 235 tesztet végeztek Szlovákiában.

(mr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?